Kütyük
MMS Love már Magyarországon is
Manapság mobiltelefonunk egyre jelentősebb szerepet kap életünkben, mivel az elérhető szolgáltatások köre napról napra növekszik a technikai fejlődésnek köszönhetően.
Ugyanakkor vannak olyan szolgáltatási területek, melyekre mind a felhasználók, mind pedig a piaci résztvevők szempontjából is lenne igény, de azok a különböző külső tényezők miatt még nem elérhetőek.
Jó példa erre kis hazánkban a helyfüggő (LBS) szolgáltatások köre, melyek bevezetését elsősorban a jogi szabályozás hiánya hátráltatja. Az ilyen szolgáltatások esetén ugyanis nagyon fontos az adatvédelmi, és személyiségi jog követelményeinek pontos és tudatos betartása.
Nemzetközi szinten – nyugat Európa és Ázsia fejlett mobilos piacain -, több helymeghatározáson alapuló szolgáltatás létezik már, melyek jó kiinduló pontot mutathatnak a hazai piacnak is. Ezek többségükben az LBS (Location Based Services) technológiát használják, bár vannak úgynevezett alternatív, Wifi, GPS és Bluetooth alapú helymeghatározó szolgáltatások is.
A Studio 10 Kft. a T-Mobile- csapatával karöltve a fenti LBS technológiát hívta segítségül – mely a mobilhálózatok cellainformációi alapján határozza meg az egyes ügyfelek helyzetét -, hogy útjára indítsa MAGYARORSZÁGON az első helyfüggő szolgáltatását. Az MMS LOVE szolgáltatás a http://mmslove.wapozz.hu mobiltelefonos oldalon érhető el.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2011/04/01/mms-love-mar-magyarorszagon-is/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





