Connect with us
Hirdetés

technokrata

Miért és hogyan változik a mobil tárcsázás?

Kütyük

Miért és hogyan változik a mobil tárcsázás?

Szombat éjféltől új korszak kezdődik a hazai mobil tárcsázás terén.

Történetünk tavaly nyáron kezdődött, amikor is megjelent egy új kormányrendelet a hírközlési hálózatok azonosítóival, vagyis a telefonszámokkal kapcsolatban. A rendelet többek közt magába foglalta, hogy 2010 elejétől változnak, egész pontosan bővülnek a mobil szolgáltatók számára kiosztott számmezők, ami magával hozott egy, a hétköznapi mobilosok számára is fontos változást.

Lényeg a lényeg: 2010. január 16-án, tehát most szombat éjféltől a mobil hálózatokon belül már nincs lehetőség az eddigi hét számjegyes tárcsázásra, vagyis ettől kezdve már csak és kizárólag a tizenegy számjegyes tárcsázás működik. Nézzünk egy konkrét példát! Van egy ismerősünk, nevezetesen Béla, akinek a száma mondjuk 2-333-444 és a T-Mobile ügyfele. Amennyiben mi is a T ügyfelei vagyunk, eddig hálózaton belül lehetőségünk volt a 2-333-444 bepötyögésével felhívni Bélát. Az új szisztéma szerint viszont csak és kizárólag akkor tudjuk felhívni emberünket, ha a következőt tárcsázzuk: 0630/2-333-444, illetve +3630/2-333-444. Az említett két lehetőség közül egyébként egyértelműen az utóbbit ajánlott elmenteni a telefonkönyvbe, ugyanis a 06-os verzió csak belföldön működik, a +36-os verzió viszont az egész világon.

#img1#

Mit és hogyan kell tennünk?
Nagyon egyszerű tehát a teendőnk: egyszerűen ki kell egészíteni a hétjegyű telefonszámokat a nemzetközi országkóddal (+36) és a mobil szolgáltató kétjegyű hálózatkijelölő számával (20, 30, 70). Ha ezt már korábban megtettük, vagy mindig is ilyen formátumban tároltuk a számokat, most egyszerűen csak hátra kell dőlni a karosszékben. Ellenkező esetben azonban a SIM-kártya, illetve a mobiltelefon névjegyzék összes kontaktját érdemes átbogarászni, hogy még véletlenül se maradjanak ezekben régi hétjegyű mobilszámok. Aki mindezt macerásnak tartja a készüléke kisméretű kijelzőjén és billentyűzetén elvégezni, annak érdemes lehet feltelepítenie a számítógépére egy a mobiljához való programot (például Nokia Ovi Suite), mellyel a számjegyátírási folyamat akár jelentősen kényelmesebbé tehető.

Ellenkező esetben
Amennyiben január 16-át követően esetleg még mindig azzal próbálkozunk, hogy valamely ismerősünket a régi hét számjegyű módszerrel hívjuk fel, biztosan sikertelen lesz az akciónk. A hívás teljes bizonyossággal meg fog hiúsulni, és egy hivatalos értesítést hallunk majd a szolgáltatónk központjából, miszerint a hét számjegyű korszaknak vége, és elkezdődött a tizenegy jegyű mobilszámok kora. Akkor sem járunk sikerrel, ha hét számjegyű mobilszámra küldünk SMS vagy MMS üzenetet, azok ugyanis ily módon semmiképpen sem lesznek kézbesíthetőek. Ezenkívül arra is érdemes gondolni, hogy nem csak hús-vér ismerőseink rendelkeznek átírandó, pontosabban kiegészítendő mobilszámmal, hanem manapság már sok olyan szerkezet van, mely SIM kártyás módon távolról vezérelhető. Éppen ezért mindenképpen oda kell figyelni, hogy a mobiltelefonos rendszerű kapunyitók, kazánok, riasztók, illetve liftek telefonszámát is megfelelően módosítsuk.

#img2#

Miért van erre szükség?
A mobilszámok hálózaton belül hétről tizenegy számjegyűvé válása természetesen nem annak a folyománya, hogy az unatkozó hivatalnokok egyszer csak gondoltak egyet, hogy márpedig mostantól lépjen életbe ez az új szisztéma. A történet mozgatórugója nem más, mint hogy a hazai mobil szolgáltatók a legfrissebb adatok szerint már több mint 11,6 millió előfizetéssel rendelkeznek, és szépen lassan kezd végessé válni az általuk kiadható hívószámok mennyisége. Itt jegyzendő meg, hogy a legtöbb mobil előfizetést 2008 végén regisztrálták hazánkban, amikor 10 millió lakosra több mint 12 millió SIM-kártya jutott.

A mobil operátorok eddig a 2-000-000 és 9-999-999 közötti számtartományokban oszthattak ki hívószámokat, az új rendszerben viszont már a 0-000-000 és 9-999-999 közötti régió is elérhetővé válik. Ennek köszönhetően a három szolgáltató mindegyike 2 millió új hívószámot kap, vagyis összesen 6 millió új szám kerül a rendszerbe.

Noha azt gondolnánk, hogy az előhívószám nélküli mobil tárcsázás ma már igen ritka, a tények azt mutatják, hogy az emberek szinte az utolsó pillanatig kitartanak a régi szokások mellett. A szolgáltatók közlése szerint 2009 utolsó napjaiban még mindig napi mintegy 1,5-2 millió hívást (közel tíz százalék) bonyolítottak le hét számjegy tárcsázásával.

Az átállás a szolgáltatóknak némi kiadással is jár, de ezt a békát simán lenyelik az új számmezők begyűjtése érdekében. Mindhárom operátor megtette az új rendszerre történő átálláshoz szükséges lépéseket, és azt ígérik, hogy a váltás teljesen zökkenőmentes lesz. Bízzunk benne!

Megjegyzendő, hogy nem ez az első ilyen jellegű átállás a hazai mobiltelefonos számrendszer történetében. Amikor a Westel a ’90-es évek elején elindította első mobil szolgáltatását, még csupán öt számjegyűek voltak a hívószámok, aztán két évvel később máris bevezették a hat számjegyes rendszert. Ez egészen 1998-ig élt, amikoris a mobilszámok hét számjegyűvé váltak, és a meglévő telefonszámok elé a kezdetekben egyszerűen egy 9-est kellett odabiggyeszteni.

Tovább
Hirdetés
Kapcsolódó cikkek


[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2011/04/01/miert-es-hogyan-valtozik-a-mobil-tarcsazas/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Kütyük

Hirdetés
Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés