Kütyük
Már látni az alagút végét
A válságból való kilábalás első jelei a mobiltelefon kijelző piacon.
Miután az idei esztendő első negyedéve igen gyászosan alakult a mobil display szektorban, a második negyedévben már 360 millió kijelzőt sikerült eladni globálisan, ami negyedéves szinten 30 százalékos, éves szinten pedig pedig mintegy 3 százalékos növekedést jelent. A DisplaySearch legfrissebb jelentése rávilágít arra, hogy míg a nyugat-európai és észak-amerikai régió egyre telítettebb, addig mostanság egyre inkább az olyan fejlődő piacok viszik előre a piacot, mint például India, vagy Kína.
Költséghatékony mivolta miatt semmi sem kérdőjelezheti meg az a-Si TFT LCD első helyezését. A második pozícióban tanyázó LTPS TFT LCD negyedéves szinten 25,3 százalékos növekedésen ment keresztül, jelenleg pedig 21,6 százalékon áll. A TFT technológia tehát továbbra is messze piacvezető, azonban fontos észrevenni azt a tendenciát, miszerint a high-end kategóriás érintőkijelzős mobiltelefonoknak köszönhetően folyamatosan tör előre az AMOLED is. Ez utóbbi technológia negyedéves szinten 54,5 százalékot tudott növekedni, ám egyelőre még így is csak 1,3 százalékos piacrésszel rendelkezik.
Szakértők szerint már látni az alagút végét, és amennyiben minden jól megy, akkor 2010-ben már 15 százalékos növekedésre kerül majd sor.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2011/04/01/mar-latni-az-alagut-veget/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]






