Connect with us
Hirdetés

technokrata

Már kapható az új érintőkijelzős Nokia

Kütyük

Már kapható az új érintőkijelzős Nokia

A finn mobilcég megkezdte legújabb multimédiás készüléke kereskedelmi forgalmazását.

A Nokia által tavaly év végén bejelentett, és idén nyártól forgalmazott N97-ből eddig már több mint 2 millió darabot adtak el világszerte, ami remek eredmény, főleg annak tekintetében, hogy az N97 nem éppen egy olcsó telefon, illetve, hogy a készülék az első szoftverekkel nem igazán úgy muzsikált, mint ahogy illett volna neki.

Sokan eddig csak azért nem vásároltak N97-et, mert bár a szolgáltatásaival elégedettek lettek volna, méretét egyszerűen túl nagynak találták. Nos, pontosan nekik készült a néhány hete bemutatott N97 mini, melynek kereskedelmi forgalmazását ezekben a napokban kezdik meg világszerte. A készülék ajánlott végfelhasználói ára 450 euró.

#img1#

Az N97 és az N97 mini közötti legfontosabb különbség, hogy az érintőkijelző mérete 3,5 colról 3,2 colra csökkent, és ehhez hasonlóan az integrált memória kapacitása is zsugorodott. Míg az N97-ben 32 GB belső memória található, addig az N97 miniben “csak” 8 GB – microSD memóriakártyákat mindkét készülékbe tehetünk. A processzor, a kamera és a wireless funkciók gyakorlatilag változatlanok maradtak, ellenben a QWERTY billentyűzet némileg átalakult.

Tovább
Hirdetés
Kapcsolódó cikkek


[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2011/04/01/mar-kaphato-az-uj-erintokijelzos-nokia/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Kütyük

Hirdetés
Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés