Kütyük
Magyar cégek a mobiltávközlés legnagyobbjai között
A mobil iparág legjelentősebb eseményén, a februári Mobile World Congress-en, Barcelonában az ITD Hungary támogatásával állít ki ismét négy magyar cég. Az Allround, a FlexiTon, az ITware, és a BHE Bonn Hungary a világ legnagyobbjai mellett jelennek meg közösen, a Magyar Nemzeti Standon.
Február 16-tól 19-ig a Magyar Nemzeti Standon négy olyan informatikai, illetve elektronikai kis- és középvállalkozás mutatkozik be közösen, amelyek mobil szolgáltatók számára kínálnak szoftver- és hardvermegoldásokat. Bár eltérő szakmai területek művelői, elsődleges céljuk közös: az iparág élvonalába tartozó termékek és szolgáltatások értékesítése világszerte. A stand megépülését az ITD Hungary, a magyar befektetési és kereskedelemfejlesztési ügynökség támogatja.
A barcelonai eseményen megjelennek a világ legbefolyásosabb mobilszolgáltatói és beszállítói, valamint az élenjáró szórakoztatóipari, média és internetes cégek. Mindemellett a kongresszus felvonultatja az üzleti élet és a szórakoztatóipar sztárjait: a vitaindító előadásokat többek között a Microsoft vezér, Steve Balmer tartja, az Oscar-díjas színész, rendező Kevin Spacey pedig házigazdája lesz az idei év egyik újdonságának számító MOFILM fesztiválnak. A mobiltelefonon nézhető rövidfilmek fesztiválját a kiállítással párhuzamosan tartják, fődíját pedig az eseményre látogató több mint 50 000 érdeklődő szavazata alapján osztja ki a zsűri.
Az Allround Informatika Kft. mára már a világ húsz országában van jelen szoftvereivel, amelyek a számlázás, barangolás és a bevétel-biztosítás terén segítik a távközlési szolgáltatók működését. Ebben az évben a legújabb fejlesztésű termékét, a távközlési szolgáltatók komplex kockázat menedzsment feladataira megoldást nyújtó Allround Risk Management Framework rendszert mutatja be az érdeklődőknek. Az Allround stratégiai célja a globális terjeszkedés és ennek elérésében a barcelonai esemény kiemelt fontosságú: az előző évek részvétele több sikeres ügyfélkapcsolatot eredményezett.
Az ITware 2001 óta van jelen a hazai telekommunikációs piac élvonalában, beszállítója Magyarország legnagyobb mobil kommunikációs és távközlési cégeinek, partnerei többek között a Magyar Telekom, az Antenna Hungária és az Invitel. A februári barcelonai szakmai seregszemlén bemutatja legújabb, a mobil televíziózás forradalmasítását célzó fejlesztését, a MOTIware-t, mely közösségi élménnyé varázsolja az elterjedés kezdeti szakaszában lévő mobiltelefonos tévézést. Bemutatja online és mobil alkalmazásokhoz kapcsolódó mobil fizetési megoldását, illetve az integrált üzenetkezelést is SMSware platformon. A korábbi kiállításokon nagy érdeklődést kiváltó FLEETware, mobil technológián alapuló flotta követő alkalmazás legújabb, 7-es verziója is Barcelonában lesz látható. Az előző évek sikeres szereplésének köszönhetően vált az ITware a nagyszabású nemzetközi LOGOS projekt tartalomkezelésének kulcsszereplőjévé.
A FlexiTon Kft. stabil és megbízható partnere a távközlési hálózatok üzemeltetőinek a hálózatkezelő szoftver megoldásuk és hálózati adatbázisuk szállításában. Az ARIADNE termékcsaládon alapuló rendszerek a világ 20 országában üzemelnek. Korábbi 3GSM kiállításokon kezdődött és azóta sikeresen lezárt projektjeink után több nagynevű mobil operátornál vagyunk versenyben. Az ezévi kiállítástól a meglévő ügyfélkapcsolatok ápolását, újabb üzleti lehetőségek feltárását és a nemzetközi ismertség növelését várja a FlexiTon csapata.
A BHE Bonn Hungary a világ számos országában képviselettel rendelkező, RF & mikrohullámú kutatás-fejlesztéssel valamint saját fejlesztésű termékeik gyártásával foglalkozó vállalkozás. GSM területen mind aktív mind passzív elemekből álló átfogó termékkínálata mellett nemzetközi sikerű speciális alkalmazásai a TETRA ismétlői illetve golflabda-helymeghatározó radarberendezése. Az idei kiállításon a legújabb technológián alapuló ismétlő (repeater) berendezéscsaládját illetve a vonatokra felszerelhető, zavartalan mobil kommunikációt biztosító berendezéseit mutatja be.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2011/04/01/magyar-cegek-a-mobiltavkozles-legnagyobbjai-kozott/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





