Connect with us

Hirdetés

technokrata

Az NNI a Magyar Telekomnál vizsgálódik

Kütyük

Az NNI a Magyar Telekomnál vizsgálódik

2009. március 28-án a Nemzeti Nyomozó Iroda (“NNI”) tájékoztatta a céget, hogy bejelentés alapján ismeretlen tettes ellen nyomozást indított a Magyar Telekom Csoport tagjai által kötött bizonyos szerződések és egyéb ügyek kapcsán folyamatban lévő belső független vizsgálattal kapcsolatos kifizetések vonatkozásában hűtlen kezelés gyanúja miatt.

Az NNI ezen kifizetésekre vonatkozó dokumentumokat és információt kért a társaságtól. A Társaság az NNI-vel együttműködik a nyomozásban. A cég nem tudja megítélni az NNI nyomozás időigényét és annak kimenetelét. A Telekom nem tudja megítélni, hogy lesz-e, és ha igen milyen hatása az NNI nyomozásnak a vállalatra, illetve annak pénzügyi beszámolóira; ugyanígy nem tudja megítélni a cég a nyomozásnak a belső független vizsgálatra és a folyamatban lévő egyéb hatósági vizsgálatokra gyakorolt esetleges hatását. Az NNI a nyomozás eredményeképpen az általa vizsgált kifizetésekkel kapcsolatban bizonyos személyek ellen büntetőjogi szankciókat célzó vádemelést javasolhat az ügyészségnek.

Ahogy a társaság korábban is kijelentette, nem tudjuk megítélni, hogy mikor zárulnak le a belső és a jelenleg is zajló hatósági vizsgálatok, és hogy mi lesz azoknak a végső kimenetele, illetve a hatása – ha lesz ilyen – a pénzügyi beszámolóinkra vagy működési eredményeinkre. A hatóságok büntető vagy polgári jogi szankciókat alkalmazhatnak velünk vagy leányvállalatainkkal szemben, beleértve a pénzbüntetést is, illetve további változtatásokat kezdeményezhetnek az üzleti tevékenységünk és a megfelelőségi programunk tekintetében.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés