Kütyük
A Vodafone a T-Mobile UK megvásárlását tervezi
A Deutsche Telekom angol leányvállalatának a megvételét fontolgatják a Vodafone vezetői. A felvásárlást megvétózhatja a brit versenyhivatal.
A T-Mobile UK megvásárlását fontolgatják a Vodafone vezetői, adta hírül a Financial Times. A Deutche Telekom angol leányvállalatának az értéke elemzők szerint négy és hat milliárd dollár között lehet. A cég az előfizetőinek közel a három százalékát veszítette el ebben az évben, januártól március végéig.
Az angol az egyetlen jelentős mobiltelefon piac Európában, melyen öt szolgáltató is működik. A piac szereplői gyakran panaszkodnak arról, hogy az éles verseny jelentősen csökkenti a nyereségüket. A Vodefone részesedése a brit piacon jelenleg huszonöt százalék, amit negyvenre növelhetne a T-Mobile UK megvásárlásával. Elképzelhető, hogy a brit versenyhivatal meg fogja gátolni a felvásárlást, ugyanakkor vannak olyan európai országok, például Spanyolország vagy Franciaország, ahol egy szolgáltatónak már sikerült ekkora részesedést szereznie.
Korábban a BT brit telekommunikációs céget, és az Orange francia mobilszolgáltatót is a T-Mobile UK potenciális vevőjeként említették a lapok. Rene Obermann a Deutsche Telekom vezetője azt nyilatkozta, hogy az angol mobilpiacnak konszolidációra lenne szüksége, ami arra is utalhat, hogy az angol leányvállalat eladását készítik elő.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2011/04/01/a-vodafone-a-t-mobile-uk-megvasarlasat-tervezi/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





