Kütyük
A mobil a cigi sorsára juthat
A mobiltelefon használat veszélyességére mindenkinek fel kell hívni a figyelmét.
Legalábbis így vélekedik az USA 23. tagállamának, Maine-nek egyik törvényhozója. Andrea Boland úgy véli, hogy a mobiltelefonok gyártásával és forgalmazásával foglalkozó cégeket törvényi úton kötelezni kell arra, hogy az általuk árult termékekben rejlő veszélyekre egyértelműen hívják fel a vásárlók figyelmét.
Ahogy tehát manapság már minden cigarettás dobozon ott vírit egy “A dohányzás súlyosan károsítja az ön és a környezetében élők egészségét” jellegű, vagy ehhez hasonló felirat, úgy a tervezet szerint a mobilok kapcsán is hasonló intézkedéseket kellene bevezetni. Emberünk szerint nem csak a mobiltelefonok dobozán, hanem magukon a készülékeken is fel kellene tüntetni egy feliratot, mely felhívja a figyelmet arra, hogy a mobilok által keltett elektromágneses sugárzás agyrákot okozhat, és ezért ajánlott a mobilokat a testtől és a fejtől távol tartani, főleg gyermekek és terhes nők esetében.
Bolandot természetesen azonnal meginterjúvolták a személyes mobiltelefon használati szokásairól, aki elmondta, hogy természetesen neki is van mobilja, azonban amikor csak teheti, távol tartja magától, amikor pedig mobil beszélgetést folytat, általában kihangosítja a készüléket.
Nem ez egyébként az első ilyen jellegű kezdeményezés, hiszen San Francisco-ban is azt tervezik, hogy figyelmeztető feliratok feltüntetésére kényszerítik a mobilgyártókat. Történik mindez azokban az időkben, amikoris az egyik héten a mobilok ártalmasságáról, a másik héten pedig a mobilok teljes veszélytelenségéről készített tanulmányok jelennek meg egymás után.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2011/04/01/a-mobil-a-cigi-sorsara-juthat/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]






