Connect with us
Hirdetés

technokrata

A Föld lakosságának a kétharmada fog mobiltelefont használni idén

Kütyük

A Föld lakosságának a kétharmada fog mobiltelefont használni idén

A mobiltelefon előfizetések száma még ebben az évben eléri a 4,6 milliárdot, derül ki a Nemzetközi Telekommunikációs Szövetség (ITU) előrejelzéséből.

A fejlődő országok lakosságának jelentős része fog hozzájutni mobil készülékekhez idén, a mobiltelefon előfizetések száma pedig az év végéig elérheti a 4,6 milliárdot világszerte, derül ki a  Nemzetközi Telekommunikációs Szövetség (ITU) előrejelzéséből.

Az ENSZ telekommunikációval foglalkozó szervezete szerint a mobil szélessávú internet előfizetések száma hatszáz millióra nő majd ebben az évben, a hagyományos szélessávú internet kapcsolatokon keresztül pedig 500 millióan fognak netezni az év végén.

Jelenleg, a fejlett világban ezer emberből, kétszáznak van hagyományos szélessávú internet elérése, míg Afrikában ezer lakosra csak egy előfizető jut. “A fejlett gazdasággal rendelkező országokban a szélessávú elérések száma sokkal nagyobb mértékben növekszik, mint a fejlődő világ államaiban”- olvasható a jelentésben.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2011/04/01/a-fold-lakossaganak-a-ketharmada-fog-mobiltelefont-hasznalni-iden/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés