Connect with us

Hirdetés

technokrata

Aki kapja, marja?

Kütyük

Aki kapja, marja?

A mobiltelefon-társaságok jó ideje szeretnének hozzájutni a parlagon lévő 900 MHz-s frekvenciához.

A cégek azért sürgetik a döntést, mert ezen a frekvencián viszonylag hatékonyan tudnának a gyérebben lakott helyeken is adatokat szolgáltatni. Most úgy néz ki, hogy a cégeknek nem kell sokáig várniuk a kormány ezzel kapcsolatos döntésére, de elképzelhető, hogy azzal nem lesznek maradéktalanul elégedettek. Egyelőre ugyanis nem lehet tudni, hány részre osztják a meglévő szabad frekvenciát. Elméletileg háromra, kettőre is vághatják, így akár mindhárom cég hozzájuthatna a sávhoz, de az sem kizárt, hogy egyben akarják meghirdetni. Ennek viszont az is lehet a következménye, hogy egy újabb szolgáltató jelenik meg a piacon, vagyis a jelenlegi szereplők azzal, hogy kiharcolták a frekvencia hasznosítását, egyben megágyaznak versenytársuknak. Ennek ugyan kicsi az esélye, hisz a legutóbbi – sikertelen – pályázaton jelentős szereplő nem vett részt – mindenesetre azt a piaci szereplőknek kell eldönteniük, hogy belépnek-e vagy sem. Fellegi Tamás fejlesztési miniszter szerint a kormányzat feladata, hogy ennek lehetőségét megteremtse. Sőt elméletileg annak a lehetősége is benne van a rendszerben, hogy valamelyik tőkeerős szereplő felvásárolja a frekvenciát, amelyet aztán továbbértékesít. Arra a kormányzati gesztusra viszont végképp nem számíthat a három cég, hogy beharangozott befektetéseik fejében – no meg hogy lenyelték a válságadót – az állam megajándékozza őket egy-egy kis frekvenciával.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés