Connect with us

Hirdetés

technokrata

Copy&paste a Windows telefonokban

Kütyük

Copy&paste a Windows telefonokban

Végre megjelent a várva-várt Windows Phone 7 frissítés. Azaz…

Windows Phone 7 update.JPGTöbbször is írtunk a Windows Phone 7 blamázsról, pontosabban annak frissítési mizériájáról. Az eltelt napokban egy újabb update-tel rukkolt elő a Microsoft mobiltelefonokra fejlesztett operációs rendszerével kapcsolatban, mely immár képes a sokak által hiányolt copy&paste funkcióra is. Voltaképp ez az első, nagyobb frissítés a platformra, bár a sokak által várt Internet Explorer 9-et még nem hozta magával.

Ehelyett egy érdekes, Microsoft programkörnyezetben „nevelkedetteknek” szokatlan jelenség borzolja a kedélyeket. A vállalat az update-et a mobilszolgáltatók által nem zárt telefonokhoz teszi csak közzé közvetlenül, vagyis azok, akik nem a szolgáltatótól vásároltak, vehetik azonnal alkalmazásba a bővítést. Redmond ugyanis azzal érvel, hogy a hardver (vagyis a telefonok) kialakítása márkánként eltérhet, főleg akkor, ha a szolgáltató „belenyúlt” a kommunikációs eszközbe, hogy azon olyan alapvető változtatásokat végezzen, mint például a készülék szolgáltatóhoz való kötése.

Mindazonáltal ez nem jelenti azt, hogy az előfizetéses felhasználók ne juthatnának hozzá a frissítéshez – csak nem azonnal. Majd a mobilszolgáltató és/vagy a gyártók bevizsgálása után kaphatják meg az update-et, ismertette a Microsoftot képviselő Eric Hautala a hivatalos álláspontot. Ennek pontos dátumát azonban nem tette közzé a vállalat.

Vagyis Redmond ugyanazt az eljárást követi, mint a Google; utóbbi Android platformjának frissítését szintén nem direktbe, hanem a gyártókon keresztül teszi elérhetővé. Ezért fordulhat elő, hogy az újabb OS változat már nem kerül fel egy-egy régebbi telefonra, mert annak gyártója egyszerűen nem tartja kifizetődőnek elkészíteni a frissítést és azt vásárlói számára elérhetővé tenni. Ezzel arra ösztökéli az okostelefonok iránt rajongókat, hogy update-elés helyett inkább új készüléket vásároljanak.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés