Kütyük
Az AOL-lal áll össze a Huffington Post
A nap üzlete.
A világ egykori legnagyobb internetszolgáltatójából mindinkább tartalomszolgáltató és médiaóriássá váló AOL Inc újabb felvásárlást jelentett be: az egyik legnépszerűbb amerikai híroldalt, a Huffington Postot (HuffPo) vette meg 315 millió dollárért – írta a Napi Gazdaság Online. Az összegből 300 milliót készpénzben fizetnek ki – áll az AOL közleményében -, a szerződést már mindkét cég igazgatótanácsa, illetve részvényesi közgyűlése jóváhagyta, csak a hatósági áldás hiányzik még.
Az oldal The Huffington Post Media Group néven működik tovább, közösen az AOL más tematikus híroldalaival és blogjaival (többek között az Engadget, a TechCrunch, a Moviefone, a PopEater, az AutoBlog, a StyleList tartozik ide), a csoport havi 270 millió olvasót érhet el a világon, ebből 117 milliót az USA-ban. A HuffPo táborának megnyerése igen fontos lehet az AOL-nak, hiszen 2010 utolsó negyedévében nagyot zuhantak mind a hirdetési bevételei, mind előfizetőinek száma, összbevétele 26 százalékkal csökkent.
A Huffington Post 2005-ben indult, alapítója a görög származású Arianna Huffington újságíró (Michael Huffington republikánus szenátor és olajmilliomos volt felesége) és Ken Lerer, az AOL egykori alelnöke. A HuffPo mára az USA 30 leglátogatottabb weboldala közé került, a híroldalak között csak a Yahoo News, a BBC, a CNN és a New York Times népszerűbb nála. Az oldal főszerkesztője az AOL-ügylet után is Arianna Huffington marad – ő az ügylet bejelentése után azt is közölte saját blogjában, hogy idén több helyi hírt akarnak adni, de beindítanak nemzetközi szekciókat is és több lesz az eredeti videotartalom az oldalon.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2011/02/07/az-aol-lal-all-ossze-a-huffington-post/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





