Connect with us

Hirdetés

technokrata

Prágai sörtúra a TomTommal

Kütyük

Prágai sörtúra a TomTommal

Közép-Európában a TomTom XL IQ Routes edition2-vel.

Sok mindenben hasonlít Prága Budapesthez: ugyanúgy egy nagy folyó (Moldva) két partján fekszik, ugyanúgy a vár uralja a „budai”, dombos oldalt, és az országba irányuló turizmus jelentős része a fővárost is érinti. Egy dologban viszont kétségtelenül különbözik a két város: egykori szláv szomszédunknál kétségtelenül gazdagabb a sörválaszték. Ezt felderítendő, utat szerveztünk Prágába; az odajutásra, illetve a cseheknél való bolyongásra a legalkalmasabbnak egy autó tűnt. Az ország fővárosa ugyanis nincsen messze: valamivel több mint 500 kilométert kell legyűrni közutakon, javarészt autópályán (bár a csehek legnagyobb sebességet ígérő útszakaszai az egykori M7-est idéző állapotban vannak).

Lévén, hogy nem vagyunk tősgyökeres prágaiak, az oda- (és vissza)jutáshoz navigációra volt szükség; ezt feladatot a TomTom egyik GPS-e végezte számunkra. Amint arról nemrég írtunk, az XL IQ Routes edition2 a cég belépőszintű navigációs eszköze – ennek ellenére a TomTom prémiumfunkciókat ígért hozzá. De ne rohanjunk ennyire előre, nézzük meg, mit rejt a doboza!

A navigációs készüléken kívül jár hozzá az EasyPort tartó, ami a kompakt csomagolás miatt már rögtön a GPS hátsó panelére van csatlakoztatva. Fel- és levétele könnyű – utóbbival kézben hordozhatósága válik kényelmesebbé. A tapadókoronggal ellátott EasyPorttal nem csak síkban lehet elforgatni a készüléket, hanem a rögzített felülethez képest akár szöget bezáróan is el lehet mozdítani. Ez utóbbi már jóval nagyobb erőkifejtést igényel, cserébe viszont stabilan tartja beállított helyzetét.

Sok magyarázatra nem szorul a szivargyújtóba dugható autós töltő. Érdekesebb a mellékelt USB kábel, illetve az általa elérhető szolgáltatások. Utóbbi ugyanis a számítógéppel való csatlakozást szolgálja, ezen (és a TomTom Home alkalmazáson) keresztül nyílik lehetőség a PC-vel való kommunikációra. Internet-csatlakozás esetén a Map Share technológia révén ingyen hozzájuthatunk a TomTom felhasználók által küldött térképhiba javításokhoz és frissítésekhez. Sőt, amennyiben a készülékvásárlást követő 30 napban új térkép válik elérhetővé a TomTom rendszerében, a felhasználók egyszeri alkalommal, ingyen frissíthetik meglévő térképüket.

A csomagolás végül egy ismertető füzetecskét is tartalmaz, melyben csehül, magyarul, lengyelül és szlovákul kapunk rövid, ábrákkal ellátott instrukciókat a készülék üzembe helyezéséhez és használatához.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés