Connect with us

Hirdetés

technokrata

Magyarok a Mobil Világkongresszuson

Kütyük

Magyarok a Mobil Világkongresszuson

A FlexiTon idén is ott volt a Mobil Világkongresszuson.

A mobil iparág legjelentősebb eseményén, a Mobile World Congress-en, Barcelonában az ITD Hungary támogatásával állított ki ismét négy magyar cég. Az Allround, a FlexiTon, az ITware, és a BHE Bonn Hungary a világ legnagyobbjai mellett jelentek meg közösen, a Magyar Nemzeti Standon.

A Magyar Nemzeti Stand ismét egy hazai játékkal, a Rubik kockával csalogatta a látogatókat. A kocka-virtuóz hostess pedig elérte azt, hogy kellő olyan érdeklődő is legyen, akikkel új kapcsolatot tudunk majd kiépíteni. A FlexiTon kft. számára immár ötödik éve ez a Mobil Világkongresszus jelenti az éves marketing programok csúcspontját. Jó előkészítés után és jól szervezett, aktív kiállítói jelenléttel idén is sikerült a tervezett eredményeket elérnie a FlexiTon kft-nek.

A konferencia megbízható és áttekintő képet adott a mobil világot aktuálisan foglalkoztató legfontosabb kérdésekről. Az idén a gazdasági válság volt a központban, elsősorban az, hogy milyen hatást gyakorol a szolgáltatókra illetve a beszállítókra, továbbá, hogy a mobil telecom iparág mennyiben tud a kilábalásban segíteni. A válság nyilvánvalóan nem hagyja érintetlenül a mobil világot. Visszatérő kifejezések voltak: OPEX saving, CAPEX cut, churn. Ez nyilván nehezíti az iparág beszállítóinak, így a FlexiTon kft-nek a helyzetét. A mobil iparág önmagát a válságból kivezető ágazatként pozicionálta, különösen a feltörekvő piacokon (Kína, India, Közel-Kelet, Afrika) zajló infrastrukturális beruházások eredményeképpen. Ebben a tekintetben a FlexiTon számára nagy a lehetőség, hiszen harmadik éve módszeresen ezek felé a piacok felé orientálódunk. Szakmai téren az egységes negyedik generációs hálózati technológiák, a mobil internet és az m-payment voltak a központban.

A kiállítást megelőző előkészítés sikerének tudható be, hogy a FlexiTon kft. képviselőinek volt alkalmuk találkozni meglévő ügyfeleik vezetőivel és olyan cégek képviselőivel, ahol a FlexiTon jelenleg versenyben van egy-egy projekt elnyeréséért. Összességében elmondható, hogy a 2009-es Mobil Világkongresszus nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy a FlexiTon Kft. az általános nehézségek ellenére akár sikeresen zárja a 2009-es évet és további – már 2010-re vonatkozó – üzleti lehetőségekkel gazdagodjon.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés