Connect with us

Hirdetés

technokrata

Elindult a Microsoft átformálása

Kütyük

Elindult a Microsoft átformálása

Negyven webes szakértő kezében már ott a „szobrászvéső”.

Egynapos szakmai workshopot tartott csütörtökön a Corvinus Egyetemen a Microsoft Magyarország, ahol közel negyven webes szakértő kapott lehetőséget arra, hogy „újraformálja” a nagyvállalatot. A rendezvény kulcskérdése az volt, hogy milyen Microsoftot látnának szívesen a webügynökségek képviselői a hazai webes ökoszisztémában. A Microsoft arra kereste a választ, hogyan támogathatja még hatékonyabban a meghívott vállalatok munkáját, hogy azok egyre magasabb színvonalon tudják kiszolgálni az ügyfeleiket. A szeptember 18-i rendezvény a Microsoft klubépítő programjának első eleme volt.

A workshop eredményei
A csütörtökön megtartott, egynapos workshop során olyan konkrét kezdeményezések, programok öltöttek formát, amelyek a jövőben a hazai webfejlesztői piac továbblendítését, fejlődését eredményezik. A jelenlévők által kiválasztott négy témát a négy nagy hazai ügynökség fejlesztési igazgatója vezette, a Microsoft adott szakterületért felelős tanácsadója pedig moderálta. A Varga Tamás (Carnation) által vezetett workshop az üzletfejlesztés, a kereskedelem és a marketing terén állt elő konkrét javaslatokkal. Zentai Péter (SenseNet) a webfejlesztői közösség-építés és klub-rendszer, míg Gergely László (Kirowski) az erőforrás-problémák (oktatás, toborzás, kiválasztás, webes piac vonzerejének növelése) kérdéskörére igyekezett választ találni. Toldi György (Arcus Interactive Group) szekciójában a webfejlesztő cégeket érintő infrastrukturális kérdések kerültek napirendre és megválaszolásra a hoszting, a saját rendszerek és inkubációs központok témákban. Mind a négy workshop konkrét programokat definiált, amelyeknek megvalósítása a résztvevők vállán nyugszik – de ötletgazdaként a Microsoft biztosítja hozzá a legtöbb erőforrást.

Bátorfi Zsolt, a Microsoft Magyarország Kft. fejlesztési platform szakértője (aki a „Jövő Web-technológiáiról a Microsofttól” címmel tartott előadást), rendkívül sikeresnek ítélte a kezdeményezést, és hangsúlyozta, hogy hosszútávú, stratégiai együttműködésre törekszenek a magyarországi webügynökségekkel, webfejlesztő vállalatokkal. Csiszár Dénes, a Microsoft Magyarország Kft. üzletfejlesztési tanácsadója (egyben a workshop ötletgazdája és vezetője) kiemelte, hogy az esemény azért bizonyult nagyon hasznosnak, mert egyrészt illeszkedik az átformálódó, megújuló Microsoft üzleti stratégiájába, másrészt konkrét eredmények is születtek.

A klub jövője
Az eseményről hamarosan a http://www.devportal.hu oldalon található bővebb információ, amely a közösség további kapcsolattartó és programalkotó helyeként szolgál. A Microsoft webügynökségi klubjának következő eseménye november elején várható, amelyen a klubba bekerült cégek vezetői folytatják a programok kidolgozását, és értékelik az addig született eredményeket.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés