Connect with us

Hirdetés

technokrata

iPhone 3G: szeptemberben jön a fontos frissítés

Kütyük

iPhone 3G: szeptemberben jön a fontos frissítés

Úgy tűnik, hogy az Apple hamarosan orvosolni fogja az iPhone 3G problémákat.

Magukat megnevezni nem kívánó, Apple-höz közelálló források jelentése szerint a vállalat a jövő hónapban, szeptemberben ki fogja adni a júniusban bejelentett és júliustól kapható iPhone 3G vadonatúj firmware-jét. Ez a szoftver számos kisebb-nagyobb javítást tartalmaz majd, de a legfontosabb, hogy várhatóan gyógyírt fog jelenteni a készülék UMTS adatátviteli problémáira.

Mint ismeretes, az elmúlt hetekben egyre több iPhone 3G felhasználó panaszkodott arra, hogy a készülék nem valami fényesen teljesít 3G fronton. A felhasználók elmondása szerint a telefon UMTS/HSDPA adatátvitele a vártnál jelentősen lassabb, ezenkívül pedig gyakran az is előfordul, hogy a készülék egyszerűen eldobja a 3G adatkapcsolatot.

A problémát egy a német Infineon cég által gyártott mikrochip okozza. Az Apple most mindent megtesz annak érdekében, hogy megússza az igen költséges és nem utolsó sorban komoly presztízsveszteséget okozó termékvisszahívást. Az Infineon szóvivője egyébként elmondta, hogy az ügy pikantériája, hogy az iPhone 3G-be szerelt Infineon mikrochip minden más mobiltelefonban, így például többek közt a Samsung készülékeiben is hibátlanul működik.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés