Connect with us

Hirdetés

technokrata

Fedezd fel önmagad!

Kütyük

Fedezd fel önmagad!

A tavalyi nagy sikert követően a Microsoft idén újra megrendezte a “Win The Web” 24 órás programozó-versenyét, amelyet idén a Discover Yourself, azaz a “Fedezd fel önmagad!” mottóval rendeztek meg.

A május 17-18. között a Jövő Házában megrendezett Win The Web programozóversenyen a benevezett csapatoknak 24 óra állt a rendelkezésére, hogy a kiírt feladatot megoldják. A csapatok a legújabb Microsoft-technológiákat használhatták, amelyeket az Interware Szerverhotelben elhelyezett nagy teljesítményű szerverről értek el. A verseny érdekessége, hogy fejlesztő cégek és diákcsapatok egyaránt indulhatnak. A szervezők arra voltak kíváncsiak, hogy éles helyzetben milyen megoldásokat produkálhat a rutin a friss tudással szemben, azaz hogy a diákok a piacon már elismert szakemberekkel mérhessék össze tudásukat és akár jövőbeni munkahelyüket is megtalálják a verseny alatt.

A Win the Webet először 2007-ben rendezték meg Magyarországon, és az idén már egyfajta régiós versennyé nőtte ki magát, amelyen a professzionális webfejlesztő cégek mellett diákcsapatok is indulhattak. A 24 órás verseny izgalmas feladatokat és szórakoztató programokat kínált a résztvevőknek, de a Microsoft-technológiákkal kapcsolatos webfejlesztői ismeretek népszerűsítése is fontos cél volt.

Az idei megmérettetésen négy országból összesen hetven csapat vett részt. Az erős mezőnyben a Carnation Carna Lite csapata – Tóth Csaba, Horváth Attila és Bányász László fejlesztők részvételével, illetve Varga Tamás fejlesztési igazgató vezetésével – szerezte meg az első helyet a professzionális kategóriában. “Bár most először vettünk részt a 24 órás programozóversenyen, a csapat remekül helytállt. Szerencsére a Carnationben nem jellemző az ilyen extrém munkaidő, de a kollégáim bebizonyították, hogy még ilyen helyzetekben is a legjobb minőséget tudják nyújtani” – mondta Varga Tamás.

A Carnation a tehetséges fiatalokat támogatva különdíjjal jutalmazta a legkreatívabb egyetemistacsapatot, a Bounch of mice-t, akiknek az oklevél mellett egy tanulmányi, illetve munkaszerződést ajánlott fel. A Carnation, szorosan együttműködve budapesti és vidéki egyetemekkel és főiskolákkal, a kiválasztott tehetségekkel már a tanulmányaik idején gyakornokként dolgozik együtt, így ők részt vehetnek a cég projektjeiben, megtapasztalhatják a professzionális munkakörülményeket, és a diploma megszerzése után a Carnation a legjobbaknak munkalehetőséget ajánl fel.

A Sense/Net munkatársa, Orosz Gergely a _The Turing_ nevű csapat tagjaként az IT Secure különdíjat nyerte el. A Sense/Net munkatársa az IVY Kft. két munkatársával közösen indult. A csapatoknak egy flottakövető rendszert kellett tervezniük valós idejű monitorozással és egyéb funkciókkal, például egy tachométer megjelenítésével.

A professzionális webfejlesztő cégek mellett diákcsapatok is indulhattak



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés