Connect with us
Hirdetés

technokrata

Itt a Nokia Nseries PC Suite 2.0 – kipróbáltuk

Kütyük

Itt a Nokia Nseries PC Suite 2.0 – kipróbáltuk

N-sorozatú multimédiás Nokiával rendelkezők, figyelem!

A Nokia Beta Labs befejezte a Nokia Nseries PC Suite 2.0 fejlesztését, így az alkalmazás most már kilépett a béta fázisból. A végleges verziójú Nokia Nseries PC Suite 2.0 – természetesen ingyenesen – letölthető a gyártó weboldaláról. A megújult alkalmazás az újabb Nokia modellek esetében egyébként már a gyári CD-n fellelhető lesz.

Első lépésben egy 8,4 MB-os webinstallert kell letöltenünk a számítógépünkre, majd pedig ezt elindítva kiválaszthatjuk, hogy pontosan milyen összetevőket szeretnénk letölteni, illetve telepíteni a PC-nkre. Választásunktól függően 120-400 MB-os letöltésre kell számítanunk, majd pedig jó néhány perc múltán már el is indul a vadonatúj Nokia Nseries PC Suite 2.0.

A számítógépemen eddig 1.6.80.0 verziójú Nokia Nseries PC Suite volt telepítve, és most ez adta a helyét az egész pontosan 2.0.262.0 verziószámot viselő új alkalmazásnak. A fejlesztők szerint az új szoftver minden korábbinál könnyebben használható, és segítségével rendkívül egyszerűen megoldható a telefonunk szinkronizálása, továbbá az új alkalmazás stabilitásán is sokat javítottak. Idővel, a hétköznapi használat során mindenképpen ki fog derülni, hogy pontosan hogyan is ˝muzsikál˝ a gyakorlatban az új PC Suite.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2008/03/13/itt-a-nokia-nseries-pc-suite-2-0-kiprobaltuk/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés