Connect with us

Hirdetés

technokrata

Érintésérzékeny új Nokiák a láthatáron

Kütyük

Érintésérzékeny új Nokiák a láthatáron

Az S60 közösség túlnyomó része szinte már alig várja a Nokia új felhasználói interfészét.

Mint ismeretes, a tavaly év végén Londonban megrendezett Symbian Smartphone Show-n a piacvezető finn gyártó hivatalosan is bejelentette, amit már régóta sejteni lehetett, vagyis, hogy úton vannak az első olyan Nokia okostelefonok, melyekben nem hagyományos, hanem érintésérzékeny kijelző teljesít szolgálatot.

Nos, a legfrissebb híradások szerint a Nokia komoly erőkkel képviselteti majd magát a február 11. és 14. között Barcelonában megrendezendő Mobil Világ Kongresszuson, ahol várhatóan számos új információt tudhatunk majd meg az S60 Touch nevezetű felhasználói interfészről. A Nokia mindeddig nem jelentett még be érintőkijelzős S60-as készüléket, és egyelőre sajnos még abban sem lehetünk biztosak, hogy a Mobil Világ Kongresszuson erre sor fog kerülni. A finnek jelenleg csak annyit árulnak el, hogy Barcelonában ott lesznek a cég legújabb S60-as termékei, de hogy ezek érintőkijelzősek-e, vagy sem…

Az érintésérzékeny felhasználói felülettel rendelkező S60 platformos smartphone-ok a cég munkatársai szerint nem csak az adatbevitelt teszik gyorsabbá és kényelmesebbé, hanem többek közt élvezetesebbé varázsolják az internet-böngészést, vagy éppen digitális fényképeink mobiltelefonon történő nézegetését.

Fontos megjegyezni, hogy a Nokia új technológiája révén a felhasználók nem egyszerűen csak tapogathatják a mobiltelefon kijelzőjét, hanem kis rezgések révén visszajelzést is kapnak arról, ha például megnyomtak az LCD-n egy virtuális gombot.

Ugyancsak lényeges, hogy a jelenleg elérhető S60 3rd Edition alkalmazások módosítás nélkül futtathatók lesznek a vadonatúj, érintőkijelzős Nokia telefonokon, melyek kezelése mind az ujjainkkal, mind pedig a készülékekhez adott ceruza révén megoldható lesz. Kíváncsian várjuk, hogy a Nokia pontosan mikor rukkol majd elő első iPhone-jellegű csodamobiljával!



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés