Connect with us

Hirdetés

technokrata

Színesedik a különcmobil

Kütyük

Színesedik a különcmobil

Egy új Neonode azoknak, akiknek az alapváltozat esetleg nem jött be.

A CES 2008-on már nem csak fekete, hanem vörös és rózsaszín verzióban is megtekinthető volt a Neonode N2. Hazánkban jelenleg még csak a fekete változat kapható, de a hivatalos magyar forgalmazó nemrégiben ígéretet tett az új variánsok piaci debütálására is.

Neonode N2
Emlékezetes, hogy a tavaly februári 3GSM Világ Kongresszuson mutatkozott be a Neonode legújabb fejlesztése, mely a keresztségben a Neonode N2 nevet kapta. A világpiacon tavaly nyáron felbukkant készülék kezelése leginkább a közelmúltban debütált Apple iPhone-éhoz hasonlítható.

A fejlesztők ezúttal úgy, ahogy van elhagyták a hagyományos billentyűzetet, e helyett pedig egy a fedlap nagy részét beborító érintőkijelzőnek szavaztak bizalmat. A gyártó azt ígéri, hogy az új felhasználói felület révén nem csak az adatbevitel, hanem a telefon általános kezelése is gyerekjáték egyszerűségű. Lényeges különbség egyébként, hogy míg az iPhone érintőkijelzője egyszerre több ujjal is kezelhető, addig az N2 LCD-je csak szimpla ujjas vezérlésre van felkészítve.

Az alig 60 gramm tömegű Neonode N2 mindössze 77 milliméter hosszú, 47 milliméter széles és 14,7 milliméter vastag. A 2 colos képátlóval rendelkező TFT kijelző felbontása 176×220 pixel és 65 ezer színárnyalatot képes megjeleníteni. A digitális fényképezőgép modulban egy 2 millió pixeles CMOS képszenzor teljesít szolgálatot, melynek segítségével maximum 1.600×1.200 képpontos fényképek és MPEG4 formátumú videóanyagok rögzíthetők.

A négysávos (GSM 850/900/1800/1900 MHz), GPRS kompatibilis Neonode N2 integrált memóriája miniSD memóriakártyákkal bővíthető (maximum 32 GB), ezenkívül pedig említést érdemel még az MP3/WMA lejátszó alkalmazás, az USB Mass Storage funkció, a sztereó Bluetooth kompatibilitás, illetve a 4 órás beszélgetési-, valamint 200 órás készenléti idő.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés