Connect with us

Hirdetés

technokrata

Vadiúj iGO 8-as Asus GPS navigáció

Kütyük

Vadiúj iGO 8-as Asus GPS navigáció

Az Asus bemutatta legújabb navigációs készülékét.

Az Asus R700 típusjelzésű masina érdekessége, hogy a magyar fejlesztők által készített iGO navigációs szoftver legújabb, iGO 8 nevezetű változatával van felvértezve. Erről a többek közt háromdimenziós megjelenítésre is képes új iGO-ról a korábbiakban már többször is beszámoltunk, a szoftver azonban mindezidáig hivatalosan még nem jelent meg a piacon.

Az Asus semmit sem kívánt a véletlenre bízni, így az R700-ba a már jó ideje ismert és méltán sikeres SiRFstar III GPS-vevőt szerelte be, mely elsősorban húszcsatornás működéséről, illetve rendkívüli érzékenységéről ismerszik meg. A TFT technológiájú folyadékkristályos érintőkijelző nagyobb, mint a PDA-kba szerelt 3,5 colos panelek: a display 4,3 colos képátlón tárja elénk a különböző vizuális információkat.

A megfelelő számítási teljesítményről ezúttal egy Samsung 2440-es mikroprocesszor gondoskodik, mely 64 MB SDRAM és 128 MB ROM társaságát élvezi. A készülék bővítőslotjába microSD memóriakártyák helyezhetők be. A kereskedelmi forgalomban várhatóan 120 ezer forint körüli áron debütáló Asus R700 kapcsán szólnunk kell még a Bluetooth handsfree funkcióról, az MP3/AAC/MP4 lejátszó szoftverről, a miniUSB csatlakozó aljzatról, az 1.300 mAh kapacitású lítium-ion akkumulátorról, illetve a beépített RDS-TMC vevőről. A kis masina várhatóan december debütál majd az európai kereskedések polcain.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés