Connect with us

Hirdetés

technokrata

Új szuper headset a Nokiától

Kütyük

Új szuper headset a Nokiától

Folytassuk a Nokia ma debütált újdonságainak áttekintését!

A Nokia által ma bejelentett mobil kiegészítő termékek közül a BH-903-as headsetet már bemutattuk Olvasóinknak, most pedig következzék ennek a terméknek a kistestvére, a BH-902. A két újdonság között a legfontosabb különbség, hogy míg a BH-903 egy sztereó fülhallgatós, vezetékes távirányítóval rendelkező headset, addig a BH-902 egy hagyományos monó headset.

Ebből kifolyólag a már szinte elmaradhatatlan kijelző ezúttal magába a headsetbe került. A display egyébként a legfejlettebb OLED technológiára építkezik, de egyelőre még nem színes, hanem ˝csak˝ monokróm. A kijelző egyébként többek közt arra is képes, hogy jelezze számunkra: új SMS/MMS üzenetünk érkezett a telefonunkra.

A 18,2 gramm tömegű és mintegy 8 órás beszélgetési idejű Nokia BH-902-be egy rendkívül fejlett DSP (Digital Signal Processor) mikrochip került, mely a gyártó szerint minden korábbinál kiválóbb hangminőséget és alacsony zajszintet eredményez.

A kereskedelmi forgalomban az idei esztendő utolsó negyedévében felbukkanó, sokkal inkább hagyományos telefonos beszélgetések lebonyolításához, semmint zenehallgatáshoz szánt Nokia BH-902 ára várhatóan 115 euró, vagyis mintegy 30 ezer forint körül fog alakulni.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés