Kütyük
Samsung F200: formabontó zenemobil
Íme a Samsung legújabb, igen csak meghökkentő kialakítású mobiltelefonja – most már hivatalos formában is.
A dél-koreai gyártó legutóbb a Samsung SGH-X830-as telefonnal sokkolta a piacot, mely készülék legfontosabb ismertetőjelei közé tartozik a rendkívül keskeny készülékház, a szétforgatható kialakítás, valamint az egyedi billentyűzet kiosztás. A Samsung a jelek szerint sikeresnek találta az X830-ast és rövid időn belül el is készítette annak utódját, mely a keresztségben a Samsung SGH-F200 nevet kapta.

A 76 gramm tömegű újdonság esetében az alapkoncepció változatlan maradt, azonban a billentyűzet némileg konzervatívabb formát öltött, így most már nem kettő, hanem három oszlopban sorakoznak egymás mellett a szám/karakter gombok. A navigációs gomb immár nem kör, hanem négyzet formájú, és érdekesség, hogy az F200-ból kimaradt a digitális fényképezőgép modul. Emlékezetes, hogy az X830-ban egy 1,3 megapixeles kamera teljesít szolgálatot.
Az 1,46 colos képátlóval rendelkező, TFT technológiájú folyadékkristályos kijelző 128×220 pixeles felbontású és több mint 262 ezer színárnyalatot képes megjeleníteni. A belső memória sajnos csak 5 MB kapacitású, de a készülék bővítőslotjába akár 2 GB-os microSD (TransFlash) memóriakártyákat is minden további nélkül be lehet helyezni. Az energiaellátásról gondoskodó lítium-ion akkumulátor egyébként 800 mAh kapacitású.
A Bluetooth 2.0 (A2DP) és USB 2.0 kompatibilis, 89,5×32,6×19,8 milliméter méretű Samsung SGH-F200 pontos ára egyelőre ismeretlen. A sztereó FM rádiós telefon némileg nagyobb tudású testvérmodelljével, a Samsung SGH-F210-es készülékkel külön cikkben foglalkozunk.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2007/06/26/samsung-f200-formabonto-zenemobil/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





