Connect with us

Hirdetés

technokrata

Exkluzív: Nokia E65 – a nagy leleplezés!

Kütyük

Exkluzív: Nokia E65 – a nagy leleplezés!

Minden korábbinál jobb minőségű fotók a Nokia új telefonjáról.

Bár a Nokia E65 hivatalos bejelentésére vélhetően csak a februári 3GSM Világ Kongresszuson kerül majd sor, már most tudni lehet, hogy pontosan milyen is lesz ez a készülék. Az alábbi felvételek egy dummyk gyártásával foglalkozó cégtől szivárogtak ki, vagyis rajtuk nem működőképes telefonok, hanem csak bemutatásra szánt demo készülékek láthatók, melyek azonban kinézetre gyakorlatilag teljesen megegyeznek a gyártásba kerülő modellekkel.

Formai megoldásait tekintve a Nokia E65 leginkább a Nokia 6280-ashoz hasonlítható, azonban lényeges különbség, hogy vastagsága jelentősen kisebb. A Nokia E65 csukott állapotban 106 milliméter hosszú, 47 milliméter széles és mindössze 14 milliméter vastag, ha pedig kinyitjuk, a hossza 137 milliméterre nő.

A TFT technológiájú kijelzőre egyetlen rossz szavunk sem lehet, révén, hogy felbontása nem kevesebb mint 352×416 pixel (vagy esetleg 320×240 képpont), ráadásul több mint 16 millió színárnyalat büszke tulajdonosa. Az autofókuszos digitális fényképezőgép modul ezzel szemben legleljebb csak középkategóriásnak mondható: a CMOS képszenzor 2 megapixeles (1.600×1.200 képpont) felbontású és az optika mellől sajnos hiányzik a LED-segédfény.

A négysávos (850/900/1800/1900 MHz) GSM modullal felvértezett Nokia E65 természetesen 3G kompatibilis, a HSDPA azonban sajnos hiányzik belőle. Wireless fronton említést érdemel többek közt a GPRS, az EDGE, a Wi-Fi, a Bluetooth és az IrDA támogatás.

A 70 MB-os belső memóriából alaphelyzetben 52 MB áll a rendelkezésünkre, a telefon bővítőslotjába pedig microSD (TransFlash) memóriakártyákat lehet behelyezni. A 140 gramm tömegű, S60 3rd Edition Feature Pack 1 szoftveres Nokia E65 ára várhatóan 340 euró, vagyis mintegy 85 ezer forint körül fog alakulni.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés