Kütyük
Sharp 403: szögletes, 2 megapixeles mobiltelefon újdonság
A Sharp a világ jelenlegi legszebb kijelzős mobilja, a Sharp 904 mellett a napokban egy másik, középkategóriás új mobiltelefont is bemutatott.

A keresztségben Sharp 403 nevet kapott újdonság a nagy testvérhez hasonlóan szétnyitható kialakítást kapott: a belső antennás készülék alaphelyzetben 93 milliméter hosszú, 46,6 milliméter széles és 21 milliméter vastag, tömege pedig 105 gramm.
A szinte csak és kizárólag vonalzóval tervezett, meglehetősen szögletes formavilágú telefon külsején egy mindössze 12×72 pixeles felbontású kijelzőt találunk, mely ráadul nem is színes, hanem csak monokróm, de ettől persze még tökéletesen alkalmas például hívófél kijelzésre. A belül elhelyezett 2,2 colos, Mobile ASV technológiájú folyadékkristályos kijelzőre már egyetlen rossz szavunk sem lehet, ugyanis az LCD 240×320 pixeles felbontású és 18 bites színmélysége révén több mint 262 ezer színárnyalatot képes megjeleníteni.
A 2,02 megapixeles, CCD technológiájú képszenzor maximális felbontása 1.632×1.224 képpont, amihez ráadásul 10x-es átfogású digitális zoom társul. A belső memória sajnos mindössze 8 MB-os kapacitású, de szerencsére miniSD (Secure Digital) kompatibilis bővítőslotot is kapunk a pénzünkért. A gyári csomagban egyébként egy 32 MB-os memóriakártyát találunk.
A vörös, fekete és kék színváltozatokban kapható, negyvenszólamú polifonikus csengőhangokkal ellátott Sharp 403 érdekessége az úgynevezett ˝Simple Mode˝, melyet aktiválva lényegesen leegyszerűsödik a menürendszer, a kijelzőn megjelenő karakterek mérete pedig megnő.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2006/03/06/sharp-403-szogletes-2-megapixeles-mobiltelefon-ujdonsag/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





