Connect with us

Hirdetés

technokrata

Rohamosan csökken a Siemens SXG75 ára

Kütyük

Rohamosan csökken a Siemens SXG75 ára

Az elmúlt napokban tovább csökkent a BenQ Mobile féle nagy tudású Siemens SXG75 mobiltelefon ára.

A kereskedelmi forgalomban valamikor január első napjaiban felbukkant újdonságért Európában eleinte még 479 eurót (120 ezer forint) is elkértek, majd pedig nem sokkal ezt követően 380 euróra (95 ezer forint) csökkent a készülék ára. A legfrissebb híradások már arról szólnak, hogy az SXG75 akár már 339 euró (85 ezer forint) ellenében is hazavihető.


Az SXG75 itthon egyes kereskedésekben nem kevesebb mint 150 ezer forintos áron rendelhető meg, a mobil szolgáltatók pedig várhatóan márciusban veszik majd fel kínálatukba a telefont.

A háromsávos (GSM 900/1800/1900 MHz) működésre képes, hagyományos kialakítású Siemens SXG75 115 milliméter hosszú, 53 milliméter széles, 20 milliméter vastag, tömege pedig eléri a 134 grammot, tehát esetében igazán súlyos egyéniséggel van dolgunk. A németek fémszínű újdonságába egy nem akármilyen digitális fényképezőgép modul került: a kamera segítségével maximum 2,2 megapixeles felbontásban lehet fotózni, ezenkívül pedig szólnunk kell még az integrált vakuról, valamint a mozgókép felvételi lehetőségről. A telefonba ezenkívül egy második, kiegészítő kamera is került, még pedig a 3G-s videótelefon funkciók miatt.

A Siemens mobilokat mindeddig sok kritika érte a nem túl szép kijelző miatt, viszont az SXG75-be egy igazán gyönyörű LCD került: a TFT technológiájú display egyrészt 240×320 pixeles felbontással bír, másrészt pedig nem kevesebb mint 262 ezer színárnyalatot képes megjeleníteni.

További érdekesség, hogy a GPS navigációs telefonba nem kevesebb mint 128 MB memória került, ezenkívül pedig akár RS MMC (Reduced Size MultiMediaCard) memóriakártyák is behelyezhetőek a készülék bővítőhelyébe. Mondanom sem kell, hogy a Siemens SXG75 teljeskörű SMS, EMS, MMS és e-mail kompatibilitással rendelkezik, a vezeték nélküli adatátviteli szolgáltatások közül pedig a következőket támogatja: GPRS, EDGE, Bluetooth, IrDA. Az 1.000 mAh kapacitású lítium-ion akkumulátor a gyári specifikációk szerint maximum 400 órás készenléti időt, illetve 6 órás beszélgetési időt biztosít számunkra.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés