Connect with us

Hirdetés

technokrata

A világ legkisebb mobilja jön Európába!

Kütyük

A világ legkisebb mobilja jön Európába!

Hamarosan Európában is kapható lesz a világ jelenlegi legkisebb és egyben legvékonyabb mobiltelefonja.


A keresztségben VK2000 nevet kapott újdonság még a divatteremtő, tavaly nyáron debütált Motorola V3 RAZR-nél is sokkalta vékonyabb: szinte hihetetlen, de a készülék vastagsága mindössze 8,8 milliméter! Ráadásul ehhez még hozzátartozik, hogy a teljes értékű telefon kisebb mint egy hagyományos névjegykártya, illetve, hogy tömege nem éri el az 50 grammot (egész pontosan 48 gramm).

A GPRS Class 10 kompatibilis, WAP 2.0 böngészős VK2000 egy speciális fém billentyűzetet kapott, mely a fejlesztők elmondása szerint jelentős mértékben elősegítette a vékony készülékház elkészítését. A TFT folyadékkristályos kijelző 128×143 pixeles felbontással bír és 65 ezer színárnyalatú.

Az egyelőre ismeretlen árú VK2000 első körben GSM (900/1800 MHz) változatban lesz kapható, a későbbiekben azonban egy CDMA szabványú változat is készül majd belőle. A kamerát, Bluetooth-t és infravörös portot egyaránt nélkülöző telefon várhatóan novemberben jelenik meg az európai kereskedések polcain.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés