Kütyük
Gyermekkövető funkciós Motorola mobilok szülőknek
A Motorola szülőknek szánt, speciális gyerekfigyelő funkciókkal felvértezett mobiltelefonokat kíván piacra dobni.

Edward Zander, az amerikai székhelyű vállalat elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy a különleges készülékek segítségével a szülők lényegében folyamatosan figyelemmel kísérhetik, hogy aktuálisan hol tartózkodnak csemetéik, ezenkívül pedig kiszűrhetik a gyerekek mobiljára érkező szövegekből és multimédiás tartalmakból az obszcén részeket.
Zander elmondta, hogy a Motorola nem csak a felnőtteknek kíván kedvezni, hiszen hamarosan kiadja a kifejezetten a fiatalabb korosztályoknak szánt, első iTunes kompatibilis zenemobilját. A vállalat vezetője minderről akkor beszélt, amikor a napokban látogatást tett a Motorola indiai szoftverfejlesztő központjában. A Motorola Indiában mintegy 2.900 mérnöknek ad munkát, akik elsősorban biztonsági fejlesztésekkel (hozzáférés ellenőrzés, adatvédelem) foglalkoznak.
Azzal kapcsolatban egyelőre sajnos nincsenek pontos információink, hogy a speciális új Motorola mobilok mikor jelennek majd meg a kereskedelmi forgalomban.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2005/08/25/gyermekkoveto-funkcios-motorola-mobilok-szuloknek/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





