Connect with us
Hirdetés

technokrata

Linuxos okostelefon újdonság a Motorolától

Kütyük

Linuxos okostelefon újdonság a Motorolától

A Motorola hamarosan egy újabb okostelefonnal fog előrukkolni.


A keresztségben Motorola A728 nevet kapott újdonság érdekessége, hogy a megszokottól eltérően nem Symbian, vagy Windows, hanem Linux operációs rendszer teljesít rajta szolgálatot. Furcsa, hogy az amúgy nagy tudásúnak ígérkező készülékból kimaradt a digitális fényképezőgép – legalább is az első kémfotók alapján -, illetve, hogy a fejlesztőknek az antennát nem sikerült a készülék belsejébe gyömöszölniük.

A Motorola A728 első körben az ázsiai piacokon lesz kapható, még pedig 370 dollár körüli áron, később azonban várhatóan világszerte elérhető lesz. A 120 gramm tömegű újdonság TFT technológiájú belső kijelzője 240×320 pixeles felbontású, és ehhez 16 bites színmélység, vagyis mintegy 65 ezer színárnyalat társul. A külső kijelzőt ezúttal egy átlátszó műanyag ablak helyettesíti, melyen átnézve a belső LCD egy részét lehet látni.

Az A728-ban többek közt 8 MB méretű belső memóriát, SMS/EMS/MMS kompatibilitást, elektronikus levelezési klienst, WAP 2.0 böngészőt, MP3 lejátszó alkalmazást, valamint Java 2.0 támogatást találunk.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2005/06/01/linuxos-okostelefon-ujdonsag-a-motorolatol/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés