Kütyük
Jön, jön, jön: a Motorola első iTunes zenemobilja
A Motorola munkatársai megerősítették, hogy hamarosan meg fog jelenni a piacon egy az Apple-féle iTunes zenei szolgáltatással kompatibilis új mobiltelefon.
Ed Zander, a vállalat vezetője a vállalat negyedéves eredményeinek ismertetését követően azt nyilatkozta, hogy az első Motorola iTunes mobil készülék várhatóan néhány hónapon belül elérhető lesz.
Zander elmondta, hogy a Motorola sikere elsősorban abban rejlik, hogy az ultravékony RAZR modellekhez hasonló innovatív készülékekkel nem kevés borsot tud törni a konkurensek, így például a piacvezető Nokia orra alá. Emberünk ezenkívül nagy jövőt szán a nemrégiben bejelentett és a piacon hamarosan felbukkanó PEBL és SLIVR modelleknek, melyek a piac felső-középső szegmensében fognak versenyezni a riválisokkal.
A világ második legnagyobb mobilgyártójaként jegyzett Motorola eredetileg azt tervezte, hogy a március közepén Hannoverben megrendezett CeBIT 2005 szakkiállításon jelenti be az Apple-lel történő együttműködésének első gyümölcsét, egy iTunes-képes mobilt, erre azonban különböző okokból kifolyólag mégsem került sor. Egyes források azt gyanítják, hogy bár a készülék fejlesztési munkálatai már rendben befejeződtek, a Motorola és a mobil zeneforgalmazásból komoly bevételekre számító operátorok között bizonyos nézeteltérések vannak, és emiatt húzódik a telefon bemutatása. Magáról a készülékről egyébként jelenleg vajmi kevés konkrétumot lehet tudni, az eddigiekben inkább csak találgatások (E399, E790) láttak napvilágot vele kapcsolatban.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2005/04/22/jon-jon-jon-a-motorola-elso-itunes-zenemobilja/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





