Kütyük
Idén a Sony Ericsson vitte a pálmát a CeBIT-en
Egy nemrégiben végzett felmérésből kiderül, hogy a CeBIT látogatói szerint a Sony Ericsson mutatta be az idei kiállítás leginnovatívabb mobil újdonságait.

A megkérdezettek 32,7 százaléka szerint a CeBIT 2005 szakkiállításon a japán-svéd vállalat rukkolt elő a legérdekesebb mobil fejlesztésekkel. Nem sokkal lemaradva, 30,1 százalékos eredményével a Samsung szerezte meg a második helyet, a harmadik pozíciót pedig a piacvezető Nokia tudhatja magáénak, a válaszadók 11,6 százalékának szimpátiáját elnyerve. A negyedik helyen a német Siemens végzett, 10,9 százalékos eredménnyel.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Sony Ericsson CeBIT-es standján többek közt olyan újdonságok voltak megtekinthetőek, mint például a 2 megapixeles felbontású, autofókuszos kamerával ellátott K750i, a fejlett zenelejátszó funkciókkal felvértezett, Walkman brandes W800, vagy éppen az alsóbb árkategóriákban versenyző K300, illetve J300.
A Samsung a CeBIT-en rántotta le a leplet a 2005-ös esztendő legjobb mobiltelefonjává választott D500 utódjáról, a D600-ról, valamint ugyancsak itt debütált a nagy sikerű E700 utódja, a dedikált zenelejátszó gombokkal elltátott E720, de a Samsung repertoárjában ezenkívül egy merevlemezes mobil készülék is fellelhető volt.
A Nokia standján a cég első kétkamerás mobiltelefonja, a 6680-as volt a középpontban, ezenkívül pedig a sikervárományos 6230i is megtekinthető volt a finneknél. A Siemens a 75-ös sorozat első modelljeit jelentette be a rangos rendezvényen.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2005/04/19/iden-a-sony-ericsson-vitte-a-palmat-a-cebit-en/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





