Kütyük
Óriási siker a mobil dallamcsengő (Ringback Tone)
Manapság világszerte egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek az úgynevezett Ringback Tone, vagyis Dallamcsengő szolgáltatások.
Mint ismeretes, a dallamcsengő lényege nem más, mint hogy a hívófelek nem hagyományos és már-már unalmas csengetési hangot hallanak, hanem azt az egyedi zeneszámot, amit a hívott fél korábban beállított.
Hazánk első ilyen jellegű szolgáltatását a T-Mobile indította el, tavaly szeptember 1-én. A T-Mobile nemzetközi lemezkiadókkal együttműködve kategóriákba rendszerezve gyűjtötte össze a zeneszámok széles választékát. Ezekből telefonon – előfizetéses ügyfelek pedig internetes felületen is – egy rövid részlet meghallgatása után kiválaszthatjuk, hogy melyik számot szeretnénk dallamcsengőnek. A dallamcsengő révén a kisvállalkozások a céges előfizetésekre érkező hívásokat akár egyedi, a vállalkozást megkülönböztető dallammal is fogadhatják.
A Ringback Tone szolgáltatások jelenleg egyébként Ázsiában a legnépszerűbbek. Konkrét példát tekintve, Kínában már röviddel az első ilyen szolgáltatás tavaly történt indulását követően 20 millióan használtak dallamcsengőt, majd pedig ez az előfizetői bázis rendkívül gyorsan a háromszorosára nőtt. Dél-Koreában manapság tízből négy mobil telefonszám hívásakor már dallamcsengőt lehet hallani és az előrejelzések azt mutatják, hogy a szolgáltatást igénybe vevők száma a jövőben tovább fog növekedni.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2005/03/21/oriasi-siker-a-mobil-dallamcsengo-ringback-tone/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





