Kütyük
Siemens SL75: két kamera kerül az SL65 utódjába
A Siemens folytatja az SL55 és az SL65 révén megkezdett sorozatot, és várhatóan a második negyedévben megkezdi majd az SL75 kereskedelmi forgalmazását.

A 98 milliméter hosszú, 50 milliméter széles és 23 milliméter vastag, szétcsúsztatható kialakítású Siemens SL75 mindössze 90 grammos tömeggel rendelkezik. Érdekesség, hogy a készülékbe egy helyett rögtön két digitális fényképezőgép modul került, ami arra enged következtetni, hogy egy vérbeli 3G telefonnal van dolgunk. A hátul elhelyezett kamera 1,3 megapixeles felbontással bír, az elülső kiegészítő kamera felbontása azonban mindeddig ismeretlen.
A TFT felbontású folyadékkristályos kijelző 176×220 pixeles felbontású, azt viszont egyelőre nem lehet tudni, hogy 65 ezer, vagy esetlegesen már 262 ezer színárnyalatú. A kizárólag titán színben kapható újdonság fejlett MP3 lejátszó alkalmazást kapott, a memóriabővítési lehetőségről viszont egyelőre nincs információink.
A 920 mAh kapacitású lítium-ion akkumulátor optimális esetben 325 órás készenléti, illetve 4 órás beszélgetési időt biztosít a telefon használója számára, az akksik pedig mintegy 2 óra alatt tölthetők fel. Végül zárójelben megjegyzem, hogy egyes pletykák szerint a Siemens SL75-ön Symbian operációs rendszer fog futni.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2005/03/07/siemens-sl75-ket-kamera-kerul-az-sl65-utodjaba/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





