Kütyük
Az Internet ellenőrzése az ENSZ hatásköre lenne?
Ki és milyen mértékben ellenőrizze az Internetet – a kérdésre több mint egy évnyi vívódás után sem született adekvát válasz.
Majdnem egy éve írtunk arról, hogy a Föld országainak képviselői megpróbálnak megoldást találni arra a kérdésre, hogy ki irányítsa az Internetet. A Világháló fejlődése során ugyanis egyre inkább kaotikus „rendezettséget” mutat, egyetlen állam sincsen abszolút domináns helyzetben az Internet fejlődése, ellenőrzése tekintetében. Amellett, hogy ennek számos előnye is van, komoly hátrányokkal is jár az egység hiánya.
A múlt héten hangzott el egy ENSZ ülésen, hogy a világszervezetnek kellene a „kezébe” vennie a Világháló sorsát. Az országokat egybetömörítő szövetség internetes kérdéskörrel foglalkozó részlegének vezetői egy olyan globális rendszer létrehozásában reménykednek, amely révén az ENSZ bizonyos fokig ellenőrizhetné az Internetet. A 2003 decemberében felállított bizottság az információs társadalom fejlődésének kulcsát ugyanis az egységes szabályozásban látja; a szervezet ezen témakörért felelős részlegének irányítása alatt szeretné tudni az olyan fontos és sokat vitatott nehézségek leküzdésének vezetését, mint a spam vagy a cyberbűnözés.
Jelenleg hasonló szerepet az ICANN (International Corporation for Assigned Names and Numbers) tölt be, mely 1998 óta látja el feladatát. Sokak szerint azonban a szervezet elsősorban az Egyesült Államok érdekeit veszi figyelembe, ezért jóval szívesebben látnának egy olyan (ENSZ-közeli) társaság ellenőrzése alatt az Internettel kapcsolatos feladatokat, mint amilyen a közel 140 éves ITU (International Telecommunication Union) – többek között ez volt felelős az egységes országkódok megalkotásáért és elterjesztésért, ami a nemzetközi telefonhívásokat illeti.
Persze vannak a szólásszabadságot csorbító, az online világot irányító megoldások is; ebben élenjáró szerepet vállal Kína. Meg lehet még említeni Egyiptomot, Szíriát, Vietnamot és Dél-Afrikát, mint olyan országokat, ahol az ország lakossága csak a „nagy testvér” figyelő tekintete előtt élheti mindennapi életét a Világhálón. Egységes elképzelésről tehát szó sincs; a tárgyaló felek abban állapodtak meg, hogy novemberben, Tuniszban hoznak majd döntést az ügyben.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2005/02/28/az-internet-ellenorzese-az-ensz-hataskore-lenne/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





