Kütyük
Westel: adni legalább olyan jó, mint kapni
Nagyszabású karácsonyi akciót indít a Westel és a TV2, hogy a rászoruló kisgyerekeknek is felhőtlenül teljen a szeretet ünnepe.
A Westel és a TV2 kötelességének érzi, hogy segítse a hátrányos helyzetűeket, a szociálisan nehéz helyzetben élőket. A karácsony közeledtével a Westel és a TV2 kezdeményezésével országos akció veszi kezdetét.
Szombaton, december 6-án, azaz Mikulás napján indult el Budapestről az a kamion, amely országjáró körútra indul. Tizenhat várost látogat meg, hogy a segíteni akarók elhelyezhessék adományaikat a kamion platóján. Az adományokat később a Nagycsaládosok Országos Egyesülete osztja szét a rászorulók között.
A kamion három hétvégén (6-7., 13-14., 20-21.), naponta három városban gyűjt ajándékokat, illetve az utolsó nap Budapesten. Minden helyszínre elutazik néhány TV2-s sztár is, akik szintén arra kérik az embereket, hogy apróságokkal segítsék a rászorulók karácsonyát.
A kamion minden egyes városban a Tesco parkolóban tölt néhány órát remélve, hogy a karácsonyi bevásárlók is figyelmet szentelnek az ünnep előtt a jótékonyságnak is.
Az akció keretén belül december 4-én, csütörtökön felkerültek az első ajándékok a még üres kamionra. Pintér Dezső, a TV2 elnöke és megannyi sztár is részt vett a Westel és a TV2 jótékonysági akciójának elindításában.
Helyszínek
Dec. 13. Dunaújváros, Szekszárd, Pécs
Dec. 14. Eger, Miskolc, Debrecen
Dec. 20. Kecskemét, Szeged, Békéscsaba
Dec.: 21. Budapest
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2003/12/08/westel-adni-legalabb-olyan-jo-mint-kapni/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





