Connect with us

Hirdetés

technokrata

Milyen eredményei vannak a zeneletöltőkkel szembeni pereknek?

Kütyük

Milyen eredményei vannak a zeneletöltőkkel szembeni pereknek?

Az RIAA által indított peres eljárások által már több száz ember találta magát a bíróságon – az egész jogi hercehurca eredményei azonban vegyes képet mutatnak.

Tegnap írtunk arról, hogy az illegálisan zenét cserélők közül harmadszorra is bíróság elé idéztek néhány tíz embert. Az RIAA kezdeti lendülete ugyan némileg alábbhagyott, de úgy tűnik, ezt a tempót már tartani fogja egy darabig az Amerikai Lemezkiadók Szövetsége. A jogi lépések eredményességéről azonban megoszlanak a vélemények.

Néhány mérés szerint a peer to peer szoftverek – mint például a Kazaa – használata közel a felére esett vissza, mióta az RIAA júniusban megindította jogi hadjáratát a zenemásolókkal szemben. Eredményeket fel is tud mutatni a kiadószövetség: már 220 esetben zárultak megegyezéssel a peres eljárások, melyek során átlagosan 3000 dolláros kártérítés megfizetését vállalták magukra a megosztók. Más mérések szerint azonban jelenleg minden eddiginél nagyobb méreteket öltött a digitális tartalmakkal való kalózkodás.

Az RIAA sikeresnek minősítette oktatási kampányát is, melyben arra kívánják felhívni az amerikaiak figyelmét, hogy az illegális zeneletöltés és -megosztás bűntettnek minősül. Igen ám, de egyrészt ez az üzenet lassan éri el az embereket, s akkor is csak kis hányadukhoz jut el. Nem szabad ugyanis elfelejteni, hogy a fent vázolt probléma nem csak az USA sajátja, a világon mindenhol jelen van, ahol számítógépek és Internet létezik (és – tegyük hozzá, szerencsére – az RIAA keze nem ér el mindenhova).

Ellenvélemények

Míg a Nielsen Netratings kutatócég úgy véli, az amerikai szervezet erőfeszítései meghozták a kívánt eredményt (vagy legalábbis jó úton vannak afelé), addig mások kritikus hangnemet ütnek meg a Nielsen eredményeivel szemben (melyek egyébként azt mutatják, hogy a Kazaa júniusi 7 millió felhasználós használtságához képest a felére, 3,2 millió felhasználóra esett a peer to peer hálózat használtsága novemberre). Legtöbbször azt hánytorgatják fel, hogy a Nielsen csak és kizárólag az amerikai otthoni felhasználókat monitorozza.

A Big Champagne mérése szerint is visszaesett a nyáron a Kazaa Fasttrack hálózatának kihasználtsága, ugyanakkor októberben rekordot döntött az egyszerre fennlevő emberek száma: a hónapban előfordult, hogy egyszerre 5,6 millió felhasználó ˝tevékenykedett˝ a hálózaton. Ráadásul a Kazaa korántsem jelenti a teljes file-cserélő piacot, amint arra a Terminal eheti szavazása is rámutat.

Messzire kiható változások

Az RIAA keménykedése ugyanakkor sokkal komolyabb hozadékkal is bír, mint pár ember pénzbírságra való kötelezése. A szövetség ugyanis peres eljárások során elérte, hogy az addig anonim internetezők adatait a szolgáltatóknak ki kelljen adnia. Először a Verizon Communications vesztette el a pert a szervezettel szemben, majd az SBC Communications is alul maradt. Így tulajdonképpen sikerült elérni, hogy egy, a szerzői jogokat birtokló szervezet megszüntethesse bármely (amerikai) internetező névtelenségét.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés