Kütyük
Veszélyben az online rádiózás – a jogdíj miatt lehúzhatják a rolót
Egy hétfői bírósági döntés értelmében az internetes rádióadásokat ˝sugárzók˝ sem mentesülhetnek az általuk játszott dalok után megfizetendő szerzői jogdíjak alól.
Az Egyesült Államok philadelphiai kerületi bírósága helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, mely az USA-ban található internetes rádióadásokat szerkesztők számára is előírja a jogdíjak megfizetését. Ezzel a döntéssel vesztett az a csoportosulás, melyet online rádiókat működtetők hoztak létre, tiltakozva a pénzkifizetés ellen. Érvelésük szerint mivel nem levegőn keresztül szórják műsoraikat, ezért rájuk nem vonatkozik az idevágó törvény.
Tavaly hallgatónként és óránként körülbelül 1 centben határozták meg a jogdíj mértékét, ezt a rendelkezést azonban kisebb, csak Interneten keresztül ˝sugárzó˝ rádióadók esetén jóval elnézőbben értelmezték. Ez a mostani döntést követően azonban megszűnne, s ugyanazok a kemény feltételek vonatkoznának ezen szolgáltatásokra is, mint a ˝hagyományos˝ rádióállomásokra.
Másik érvelésüket sem fogadta el a bíró. Az 1995-ös és ´98-as szerzői jogokat védő törvény változtatása során az internetes adatátvitellel történő dalok megosztását csak a jogtulajdonosok ellentételezése mellett lehet legálisan végezni. Az online rádióadókat működtetők azonban azzal érveltek, hogy ez a törvény csak a letölthető dalokra vonatkozik, nem pedig a rádiózásra, amikor tulajdonképpen a felhasználó a dalokat nem kapja meg külön file-okban.
Reakciók
Az amerikai Nemzeti Rádiótársaságok Szövetsége, az NAB tagjai csalódottságuknak adtak hangot az ítélet kihirdetése után. Dennis Wharton, a szervezet egyik szóvivője kijelentette, hogy minden legális lehetőséget ki fognak használni annak értelmében, hogy megváltoztassák ezt a – szerintük a törvényalkotók eredeti szándékával ellentétes – döntést.
Természetesen az RIAA örömmel üdvözölte a bíróság határozatát.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2003/10/21/veszelyben-az-online-radiozas-a-jogdij-miatt-lehuzhatjak-a-rolot/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





