Kütyük
Szlovák-magyar üzleti adatbázis az Interneten
Húszezer szlovák és magyar vállalkozás szerepel majd abban a kétnyelvű üzleti adatbázisban, amely szeptembertől lesz látható az Interneten.
A projektet kidolgozó és kivitelező Nógrád Megyei Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány igazgatója, Brunda Gusztáv elmondta: a 8 millió forintos projekthez 90 százalékos támogatást nyert el az alapítvány a PHARE-CBC pályázatán. Az adatbázis arra ad lehetőséget, hogy a szlovák és a magyar üzletemberek közvetlenül vegyék fel egymással a kapcsolatot. A szlovák vállalkozóknak szlovák, a magyaroknak magyar nyelven mutatják be a lehetséges üzleti partnereket.
Az országos adatbázisba az induláskor három szakmacsoportból – a fa- és bútoriparból, a mezőgazdaságból és az élelmiszeriparból, valamint a könnyű- és ruhaiparból – kerül be 10-10 ezer szlovák és magyar vállalkozás. Az igazgató reméli, hogy a későbbiekben sikerül újabb forrásokat szerezni pályázatok révén, így tovább bővíthetővé válik a rendszer.
A projekt az üzleti adatbázis mellett tartalmazza a vállalkozásfejlesztési tapasztalatok átadását a losonci vállalkozásfejlesztési alapítványnak, ugyanis a szlovák térségben még kezdeti stádiumban van az inkubátorház-program és a Nógrád megyében kiemelkedően jó eredményeket felmutató mikrohitelezés.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2003/07/25/szlovak-magyar-uzleti-adatbazis-az-interneten/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]






