Az amerikai kormányzat egyik telekommunikációs ügyekkel foglalkozó szakembere az üggyel kapcsolatban elmondta, hogy Irakban 124 mobiltelefonos frekvenciasávot fognak engedélyezni, ami lehetővé teszi majd több nagy mobil operátor egymással történő versengését.
Emlékezetes, hogy az Egyesült Államok szenátusának egyik képviselője idén márciusban azt indítványozta, hogy az újjáépülő Irakban ne GSM, hanem az Amerikában széles körben használatos CDMA (Code Division Multiple Access), vagyis kódosztásos többszörös hozzáférésű mobiltelefonos hálózatokat helyezzenek üzembe, mondván, hogy “a GSM egy elavultnak tekinthető francia szabvány”.
“A tendert a várakozásoknak megfelelően GSM (Global System for Mobile Communications) rendszerekre írták ki, ellenkező esetben ugyanis nem kis felzúdulásra lehetett volna számítani. Tény, hogy szinte az egész arab világban GSM rendszerű mobiltelefonos szolgáltatásokat üzemeltetnek” – nyilatkozta a tender bejelentését követően a korábban a CDMA mellett kardoskodó képviselő. Jelen pillanatban egyébként négy kisebb mobiltelefonos hálózat működik az újjáépítésre váró Irakban, mely hálózatok összesen mintegy százezer előfizetőt szolgálnak ki. Elemzők az új hálózatok üzembe helyezésétől azt várják, hogy az iraki mobiltelefon előfizetők száma akár egyetlen esztendőn belül kétmillióra növekszik majd.