Connect with us
Hirdetés

technokrata

Egyre több európai országban élnek a 3G szolgáltatások

Kütyük

Egyre több európai országban élnek a 3G szolgáltatások

Az UMTS Forum üdvözölte azt az elmúlt napokban tett bejelentést, mely szerint Svédországban a Hutchison nevezetű mobiltelefonos szolgáltató cég “3” néven beindította harmadik generációs mobil szolgáltatását.

Az UMTS Forum vezetői elmondták, hogy mindenképpen örülnek annak, hogy immár Svédországban is igénybe vehetők a harmadik generációs szolgáltatások, ily módon ugyanis immár Európa öt különböző régiójában működnek UMTS (Universal Mobile Telecommunications Systems) rendszerek. Az UMTS Forum szerint a kontinensen egyre nagyobb népszerűségnek örvend a WCDMA (Wideband Code Division Multiple) technológia, melynek ékes bizonyítéka, hogy a közeljövőben számos európai országban indítanak majd ilyen technológiákra épülő UMTS szolgáltatásokat.

Svédországban jelenleg Stockholmban, Göteborgban, Malmöben, és még néhány nagyobb városban érhetők el a harmadik generációs mobil szolgáltatások. A Hutchison szerint mindez azt jelenti, hogy jelen pillanatban az északi ország lakosságának mintegy ötven százaléka számára érhető el a harmadik generációs rendszer, valamint tudni lehet, hogy a Hutchison azt tervezi, hogy a 3G technológiákat még ebben az évben a lakosság mintegy hetven százaléka számára elérhetővé teszi. A cég előfizetői a hagyományos hangszolgáltatásokon kívül természetesen számos egyéb, így például képküldési, elektronikus levelezési, videotelefonálási, illetve különböző hírszolgáltatásokat is igénybe vehetnek.

A Hutchison a közelmúltban az Egyesült Királyságban, Olaszországban, valamint Ausztriában helyezett üzembe UMTS rendszereket, melyek lefedettségét idén, illetve 2004-ben jelentős mértékben növelni kívánja.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2003/05/12/egyre-tobb-europai-orszagban-elnek-a-3g-szolgaltatasok/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés