Kütyük
AMD processzorait lehúzó Intel-spam
Egy, az Inteltől érkező levél széles körben elterjedt az Egyesült Királyságban – ebben a spamben alaposan lehúzzák az AMD processzorait.
Az Egyesült Királyság rendszerintegrátorai és főbb disztribútorai olyan e-maileket kaptak az Inteltől, melyben a chipgyártó cég arra figyelmezteti őket, hogy problémák adódhatnak az AMD processzorokkal (többek között a nagy hő okozta hátrányokat és a Via chipkészletes alaplapokkal való kompatibilitási gondokat kiemelve). Az elektronikus levélben külön kérik is arra a címzettet, hogy a szöveget küldje tovább (vagy nyomtassa ki) mindenkinek, aki Athlon rendszerek vásárlásán törli a fejét.
Emellett az inteles rendszerek előnyeit is ecseteli a levél: az alacsonyabb hőtermelés a struktúra jobb termális képességei okán, a jobb minőségű hűtőbordák és -ventillátorok valamint az, hogy az Intel processzorai inkább leállnak, minthogy fizikai sérülés érje őket a nagy hő hatására. Az inteles alaplapokról is több pozitív jelző olvasható az e-mailben, de annak hátrányairól (törékenyebbek és a BIOS-aik hagynak kivánnivalót maguk után) természetesen egy szó sem esik.
Mint ahogy arról sem, hogy a régebbi AMD processzoroknál valóban jelentkezett hardveres sérülés a nagy hőtől, ez ellen a thoroughbredes CPU-k azonban már védettek, köszönhetően a beléjük épített hőérzékelőnek. Ezen kívül az operációs rendszerek gyakori fagyásáért is az AMD processzort teszik felelőssé a levélben.
Sem az Intel, sem a Via, sem az AMD nem volt elérhető, kommentálandó a hírt.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2002/12/16/amd-processzorait-lehuzo-intel-spam/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





