Connect with us
Hirdetés

technokrata

Legálisan letölthető zenék – megállapodás született a kiadókkal

Kütyük

Legálisan letölthető zenék – megállapodás született a kiadókkal

Az online zeneletöltést kínáló website-ok nagy része illegálisan teszi elérhetővé a dalokat, a fizetős oldalak azonban nem tudnak a felhasználó igényeinek megfelelő mennyiségű és típusú zenét kínálni. Egy megállapodásnak köszönhetően azonban sikerült ezen hiányosságon valamit javítani.

A Pressplay hétfőn jelentette be a BMG-vel kötött szerződését, melynek értelmében tovább bővült a legálisan (és pénzért) letölthető dalok köre. Emellett nyilvánossá tették azt is, hogy a Warner Music Grouppal folytatott, hasonló irányú tárgyalások is már majdnem révbe értek. Ugyanilyen megállapodást kötött a szintén fizetős online zeneletöltést kínáló MusicNet a Sony-val.

Ez nem jelenti automatikusan azt, hogy minden, a kiadók által birtokolt dal letölthetővé válik – az olyan népszerű együttesek, mint a Beatles vagy a Rolling Stones egyelőre nem képviseltetik magukat a kínálatban. Ennek ellenére mégis jelentős a lépés, hiszen eddig nagyjából a vegetálás szintjén mozgott ez a típusú szolgáltatás.

Ennek főként mégsem a megegyezés hiánya az oka, hanem az, hogy a peer to peer file-cserélő szoftverek ingyenesen kínálják ugyanezt, ráadásul a letöltött zenére nem vonatkozik semmi megkötés, birtoklója azt csinálhat vele, miután beszerezte, amit akar (elküldheti másnak például e-mailben, akárhányszor meghallgathatja, CD-re írhatja stb.)

Mindenesetre az éves 180 dolláros díjért cserébe a felhasználó többet kap a pénzéért: bármennyi számot letölthet a kibővített kínálatból és némelyiket CD-re is írhatja…



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2002/10/16/legalisan-letoltheto-zenek-megallapodas-szuletett-a-kiadokkal/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés