Connect with us

Hirdetés

technokrata

Hamarosan beindulhat az i-mode Németországban is

Kütyük

Hamarosan beindulhat az i-mode Németországban is

Az NTT DoCoMo, Japán legnagyobb mobilszolgáltatója ma bejelentette, hogy tárgyalásokat folytat a német E-plus szolgáltatóval népszerű mobilinternetes szolgáltatása, az i-mode németországi beindításáról.

A DoCoMo mindedig a holland KPN-nel tudott megegyezni az i-mode bevezetéséről, ennek nyomán előreláthatólag április tájékán beindulhat a gyakorlatilag kibővített WAP-nak tekinthető, minimális multimédiás funkciókkal is bíró i-mode szolgáltatás Hollandiában és Belgiumban.

A németországi helyzetről egyelőre nem sokat tudni, ugyanis a DoCoMo képviselői mindössze annyit árultak el, hogy tárgyalásokat folytatnak a harmadik legnagyobb német mobilszolgáltatóval az i-mode bevezetéséről. Nem hivatalos információkból azonban a Nihon Keizai Shimbun című japán napilap úgy tudja, hogy márciusban fog bemutatkozni Németországban a szolgáltatás, amelynek technikai hátterét állítólag a Toshiba biztosítja majd.

Az E-plusban egyébként 15 százalékos tulajdonosi részesedéssel bír a KPN, míg a DoCoMo a KPN egyik leányvállalatában, a KPN Mobile NV-ben szerzett ugyanekkora részesedést.

Maga az i-mode hatalmas népszerűségnek örvend Japánban, ahol 3 évvel ezelőtti bevezetése óta immáron 30 millióan használják.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés