Connect with us
Hirdetés

technokrata

Felvennék az autók, hogy mi történik út közben?

Garázs

Felvennék az autók, hogy mi történik út közben?

Fekete dobozt kaphatnak az önvezető autók.

Szinte senkinek nem mondunk azzal újat, hogy a repülők tartalmaznak egy fekete dobozt, amely folyamatosan rögzíti az utazás részleteit, így egy esetleges baleset során könnyebben kideríthető, hogy mi okozta a problémát.

Nos, hamarosan akár az önvezető autókba is kerülhet egy fekete doboz, pontosan azért, hogy egy baleset után azonnal kideríthető legyen, hogy az ember vagy a gép felel-e az ütközésért. Mindezt elsőként Németországban vezetnék be, legalábbis, ha elfogadják a közlekedésügyi miniszter javaslatát.

google-self-driving-car

Ez egyben azt jelenti, hogy a robot üzemmódban folyamatosan működne a fekete doboz, míg emberi használat esetén az időpontokat rögzítené a rendszer, azaz, hogy mikor vette át a sofőr az irányítást.

Apropó sofőr, Alexander Dobrindt német közlekedésügyi miniszter szerint a vezetőnek akkor is figyelnie kell az útra, ha épp az automatika vezető, sőt az ülését sem hagyhatná el. Bár ez egyelőre csak terv, ha minden megfelelően halad, már akár a nyár folyamán elfogadhatja a német parlament.

Forrás: Index



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/garazs/2016/07/19/felvennek-az-autok-hogy-mi-tortenik-ut-kozben/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Garázs

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés