Connect with us

Hirdetés

technokrata

2017-re várható a megfizethetőbb Tesla Model 3

Garázs

2017-re várható a megfizethetőbb Tesla Model 3

A készülő autó ára 30-35 ezer dollár lesz.

A minap az elektromos autógyártó, a Tesla beszámolt jövőbeni terveiről. Néhány hónappal ezelőtt már hallhattunk afelől, hogy szeretnének piacra dobni egy kisebb és olcsóbb modellt, és ma a pletykák részben igaznak bizonyultak, de erre azonban még éveket várnunk kell. Megerősítették, hogy a harmadik generációs autó neve, mely majd a Model X-et követi, Model 3 lesz, és a hírek szerint 20%-kal kisebb lesz, és 320 km megtételére lesz képes egyetlen töltéssel. A vállalat igazgatója, Elon Musk az Auto Express-nek adott interjú során elmondta, hogy azért választották a Model 3 nevet, mert a Ford perrel fenyegetőzött a védett Model E név miatt.

A Model 3-ról csak 2016-ban rántják le a leplet, és 2017-re várható a forgalmazás megkezdése. A Tesla vezető mérnöke beszámolt arról, hogy elsődleges szempont az ár csökkentése lesz ennél az autónál, így alváza az Model S-sel ellentétben nem alumínium lesz, és az akkumulátor technológia is pénztárcánkat fogja kímélni. Állítólag ára 30-35 ezer dollár között lesz, mellyel valóban kívánatossá válik a környezetbarát gépjármű. (A képen a Tesla Model S látható)



Szólj hozzá!

További Garázs

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés