Connect with us

Hirdetés

technokrata

Belehúz az Alfa Romeo, hét újdonság jön 2018-ig

Garázs

Belehúz az Alfa Romeo, hét újdonság jön 2018-ig

Az Alfa Romeo az utóbbi években jóformán szundikált, azonban a márka tulajdonosa, a Fiat érzi, hogy muszáj lesz az emocionális modellekről ismert márkát felébreszteni csipkerózsika álmából. Épp ezért a következő négy évre tervet dolgoztak ki az olaszok, amelynek célja az Alfa vérének alapos felfrissítése.

Sergio Marchionne, a Fiat csoport vezetője a minap rendkívül optimistán nyilatkozott, ahogy szokott, azonban immáron a Chrysler megkaparintását követően még biztosabb háttérrel tehette mindezt. Az első és legfontosabb lépés ezúttal egy vaskos pénzmag bepumpálása lesz: az Alfa Romeo 5 milliárd eurót kap tervezésre és hét új modell kifejlesztésére, amelyek mindegyike 2018-ig megérkezik.

Mindez nagyon jól hangzik, azonban az elmúlt idők során annyi mindent hallottunk már a márka háza tájáról, hogy a megszokott ígéreteket nehéz kész tényként kezelni. Volt már szó a BMW 5-ös szériájára rápirító Alfa Romeo 169-ről, a 2010-es évek elején élesedő kompakt crossoverről, a Giulia szedánról és kombiról, amelyek 2012-ig piacra lépnek – ennek ellenére napjainkban az Alfa Romeo alig néhány modellt kínál, melyek közt egyik ígért modell sincs.

0228_alfa_qv_02

A fő attrakciót jelentő 4C mellett az öregecske MiTo és Giulietta próbálja tartani a frontot, azonban három modell nehezen tud érvényesülni azon az autópiacon, ahol más márkák szinte minden szegmensben korrekt ajánlatokkal szolgálnak.

Ellenben a Mazdával való közösködés ígéretesnek tűnik, a 2013 januárjában kötött szerződés szerint a következő generációs Mazda MX-5 alapjaira az Alfa Romeo szenvedélyes, hátsókerekes sportmodellt épít. Reméljük, hogy a japánok tényleg munkára sarkallják az olaszokat és hamarosan már láthatjuk is a két sportos újdonságot.

alfaromeo_159_33_medium

A további ígéretek között szerepel példának okáért az is, hogy az Alfa a jövőben a hátsókerékhajtásra fókuszál. 2015-ben pedig ennek jegyében érkezik majd a BMW 3-as ellenfeléül szánt Giulia, természetesen középkategóriás szedánként. A MiTo kifutásával a kisautók piacát elhagyja az Alfa Romeo, ehelyett 2016-ig a Giulia mellett két kompakt modellt, egy felsőkategóriást és két SUV-t ígérnek az olaszok, plusz egy nagyon speciális típust. Természetesen mindegyikből épül majd élménydús verzió, Quadrifoglio Verde utónévvel.

Motorok terén háromféle benzines – két négyhengeres és egy hathengeres, 500 lóerő körüli – erőforrásra támaszkodna az Alfa Romeo, valamint egy négyhengeres és egy hathengeres dízel képezné a palettát.  Mindez persze nagyon jól hangzik, de nehéz elhinni, hogy az elkövetkező három évben az az Alfa Romeo fogja megváltani a világot hét új modellel és friss motorokkal, amely az utóbbi években csupán modellfrissítésre volt képes. Persze, ha így lesz, annak mi csak örülünk, hiszen minél erősebb a piaci verseny, annál jobban járhat a fogyasztó.



Szólj hozzá!

További Garázs

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés