Connect with us

Hirdetés

technokrata

Gyorstöltőkkel fedné le Európát a Tesla

Garázs

Gyorstöltőkkel fedné le Európát a Tesla

Ambiciózus tervei vannak a Teslának Európát illetően.

Az elektromos autók fejlesztése soha nem látott mértékben halad, manapság már egy teljesen szokványos kinézetű limuzin is 2-300 kilométeres hatótávot képes megtenni egyetlen töltéssel. Ez utóbbi azonban jelenleg még jóval kényelmetlenebb a hagyományos tankolásnál, egy-egy teljes feltöltés akár egy éjszakán át tarthat. Elon Musk, a Tesla vezére ezért most gyorstöltőkkel árasztaná el Európát, melyek minden korábbinál kényelmesebb használatot tennének lehetővé. Ezzel lehetővé válna, hogy az egész kontinenst kényelmesen végigutazzuk, hiszen a telep 50%-os feltöltésére mindössze fél óráig, a teljes “tankolás” pedig 75 percig tartana.

1111tesla (2)

Az biztos, hogy idén sok munkája lesz az amerikai vállalatnak, jelenleg ugyanis mindössze 14 darab töltőjük van Nyugat-Európában, ezt a számot kellene a sokszorosára növelni. A fő piacok egyébként Olaszország, Franciaország és Ausztria lennének, minden bizonnyal itt helyeznék el a legtöbb töltőállomást. A vállalat további tervei között szerepel még 30 új szalon megnyitása is, ezek elsősorban a jövőre érkező, megfizethetőbb árú modell népszerűsítésében játszhatnak majd kulcsszerepet.



Szólj hozzá!

További Garázs

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés