Connect with us

Hirdetés

technokrata

Genfben mutatkozik be a frissített Opel Adam – magyar szívvel

Garázs

Genfben mutatkozik be a frissített Opel Adam – magyar szívvel

Gyűlnek már az újdonságok a hamarosan esedékes Genfi Autószalonra. Most az Opel jelentette be, hogy apró frissítést hajt végre legkisebb modelljén, az Adamon, amely megkapja a gyártó legújabb háromhengeres erőforrását is.

Azt már tavaly augusztus óta tudtuk, hogy a hazánkban, Szentgotthárdon készülő 1.0 SIDI erőforrás elsőként a városi miniben fog debütálni, ám most már abban is biztosak lehetünk, hogy Genfben egy kisebb frissítéssel mutatkozik beaz új erőforrás.

Az egyliteres, közvetlen befecskendezéses, háromhengeres motor két teljesítményszinttel lesz majd elérhető. A gyengébbik 90 lóerőt, míg az erősebbik 115 lóerőt tud kipréselni magából, vagyis eléri a literenkénti 115 lóerős teljesítményt, ami nagy szó. A csúcsnyomatékuk egyébként egységesen 166 Nm lesz, mely már 1800 1/perces fordulattól elérhető.

0807_opel_adam (1)

Az új erőforráshoz egy friss fejlesztésű hatfokozatú manuális váltó is jár, mely mindössze 37 kilogrammot nyom, és a Start/Stop rendszerrel karöltve alapáron jár majd mindkét variánshoz. Ezekkel a tulajdonságokkal a gyáriak szerint a gyengébbik, 90 lóerős verzió mindössze 99 gramm szén-dioxidot bocsát ki 100 kilométeren, ami vegyes körülmények között mindössze 4,3 literes fogyasztásnak felel meg – persze csak papíron.

A frissítéstől az új erőforráson kívül ne várjunk túl sokat, hiszen az autó vonalai érintetlenül maradnak. Az Opel inkább tovább bővíti a már eddig sem kevés variációs lehetőséget néhány új külső színnel, belső díszítőelemmel és egyéb személyre szabható aprósággal.

0807_opel_adam (3)

A 2014-es modellévű Adam hazánk büszkeségével már tavasszal, a bemutató után elérhető lesz, mi pedig minden bizonnyal rövidesen vallatóra is fogjuk majd, hogy még több információval szolgálhassunk Önöknek személyes tapasztalatainkból merítve.

Forrás: Autó Pult



Szólj hozzá!

További Garázs

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés