Connect with us

Hirdetés

technokrata

Még ki sem jött a Tesla Model X, de az Audi már a riválist tervezi

Garázs

Még ki sem jött a Tesla Model X, de az Audi már a riválist tervezi

Az Audi nem hagyhatja szó nélkül, hogy egy olyan új és kicsi autógyártó szakítson magának jelentős szeletet a piacból, mint a Tesla, így máris tervezik a még nem kapható Model X riválisát. A teljesen elektromos hajtású SUV az eleve prémiumnak szánt Q8 egyik változata lesz.

A Model S már bizonyított és elismerően írnak róla, az pedig külön használ neki, hogy egyre több sztár és tehetős híresség dönt a típus mellett. A Model X szintén nagy siker lehet, különös tekintettel az amerikai piacra, ahol az SUV és az elektromos hajtás kombinációja remek alapot ad a jó értékesítési mutatókhoz. Elon Musk cége még indén megkezdi a típus forgalmazását, így az Audi nem tétlenkedhet, írja az f1-live.hu.

A Q8 teljesen elektromos változata a hamarosan érkező R8 e-tron sportkocsi továbbfejlesztett technikáját kapja meg, debütálása 2017-ben várható. Az Autocar információi szerint a mérnökök komoly célokat fektettek le: a testes járműnek közel 600 kilométeres hatótávot kell tudnia. Ezért is a relatív késői érkezés, mivel jelentős fejlődés várható az akkumulátor-technológia terén.

Tesla-Model-X-Rear-Three-Quarter-Doors-Open

A Q8-ból lesz hagyományos benzines, dízel, és plug in hibrid verzió is, míg a szintén összkerekes elektromos legalább 80 kilowatt órás akkumulátorokat kap, hasonlóan a Model X-hez. Tervezik egy sportverzió gyártását is, ezzel az SQ8 zárhatja a sort a gyárilag tuningolt “behemótok” között.

A prémium kategóriában követelmény lesz a környezetbarát mivolt, legalább is ebben bíznak az Audinál, így a teljesen elektromos Q8 biztos piaci szeletre haraphat rá. Az alapjait az idén érkező új Q7 adja, az MLB-evo nevű padlóra épül majd. Utóbbinak köszönhető, hogy az új Q7 300 kilóval könnyebb lesz az elődhöz képest, ami óriási ugrást jelent, nem mellesleg kulcskérdés egy elektromos modell esetében.

A Q8 kecsesebb, sportosabb lesz a Q7-hez képest: magasabb övvonal, alacsonyabb tető, és kisebb üvegfelületek jellemzik majd, rendelhető lesz öt és hétüléses kivitelben is.

Forrás: Tiszta Jövő



Szólj hozzá!

További Garázs

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés