Connect with us

Hirdetés

technokrata

Könnyebb és erősebb az új Porsche Boxster

Garázs

Könnyebb és erősebb az új Porsche Boxster

A Porsche Boxster harmadik generációja új formát, padlólemezt és friss motorokat kap.

Detroitban is kiállíthatta volna a Porsche a Boxster harmadik generációját, ehelyett virtuálisan hozta nyilvánosságra az első adatokat a sportkocsiról. Alaposan átdolgozott karosszériát, új padlólemezt és frissített motorokat kap a Boxster, amely Genfben lesz látható először élőben.

Lerövidítették az első és hátsó túlnyúlást, a szélvédőt előrébb tolták, így az autó laposabb benyomást kelt elődjénél. Néhány formai megoldást a 918 Spyder tanulmánytól vettek kölcsön, amely hamarosan limitált szériás gyártásba kerül. Átdolgozták a középkonzolt is, ezen nagy képernyő, illetve az új 911-esből és Panamerából ismert kezelőszervek láthatók.

A részletes műszaki adatokkal egyelőre adós a Porsche, de biztos, hogy a tengelytáv megnyúlt, nagyobb az első és hátsó nyomtáv, az alumínium karosszériának köszönhetően pedig jelentősen csökkent a tömeg. Négyhengeres motor végül nem érkezett a Boxsterbe, a meglévő hathengereseket viszont átdolgozták.

Már nem 2,9, hanem 2,7 literes az alapmotor, ennek ellenére elődjénél 10 lóerővel erősebb (265 LE), 0-100-ra 5,7 másodperc alatt gyorsul. Ez egy tizedes javulás a kifutó modellhez képest. A Boxster S 3,4 literes motorja 5 lóerővel erősebb (315 LE), százra 5,2 helyett kereken 5 másodperc alatt gyorsul. Alapáron mindkét verzióhoz hatfokozatú kézi váltó jár, a hétfokozatú duplakuplungos PDK feláras. A Boxster átlagfogyasztása 7,7, a Boxster S-é 8,0 liter.



Szólj hozzá!

További Garázs

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés